BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orosz olaj: először szólaltak meg és rögtön ígéretet tettek az ukránok a magyaroknak – fontos részletek derültek ki a Mol megállapodásáról

Először szólalt meg az ukrán fél azóta, hogy Zelenszkij elnök embere a nyár végén a Barátság olajvezeték leállítását helyezte kilátásba, majd nm sokkal később ugyanő ezt megcáfolta.

Ahogy arról a Világgazdaság is részletesen beszámolt, a nyár végén a feje tetejére állt a az orosz kőolajszállítás Magyarországra, miután az ukrán elnök egyik tanácsadója a semmiből bejelentette, hogy 2025. január 1-től elzárják a Barátság vezetéket. Erről sem a Mol, sem a magyar kormány nem kapott jelzést.

olaj
Orosz olaj: először szólaltak meg és rögtön ígéretet tettek az ukránok a magyaroknak – fontos részletek derültek ki a Mol megállapodásáról/ Fotó: Martin Divisek/EPA/MTi

A fejlemény sokkoló volt, miután azt jelentette, hogy súlyos kockázatok lépnek fel a Magyarországra érkező kőolaj ellátásbiztonságában. 

Mi az a Barátság csővezeték?

Ennek megértéséhez legelőször is fontos vázolni, hogy mi is az a Barátság csővezeték: egy létfontosságú infrastruktúra a magyar kőolajszükséglet ellátására. Ukrajnán keresztül halad át, a használatára pedig Magyarország és Szlovákia külön kivételt kapott az európai uniós szankciók alól.

Az Oroszországból kiinduló Barátság kőolajvezeték Ukrajnában elágazik. Egyik ága Ukrajna irányából lép be Magyarországra, ez a Barátság II. vezeték, ezen Százhalombattára érkezik a kőolaj, a kapacitása évi 7,9 millió tonna. A másik ág Szlovákiába, majd Csehországba megy tovább. Ez látja el a Mol csoporthoz tartozó Slovnaft pozsonyi finomítóját. Az erről leágazó Barátság I. Százhalombattát köti össze Ipolysággal (Sahyval). Ez utóbbi kapacitását a Transpetrol 2015-ben 80 millió dolláros befektetéssel 3,5-ről 6 millió tonnára emelte, hogy a Barátság vezeték leállása esetén mindkét finomítót el lehessen látni a tengerről.

Amikor a nyár közepén az ukránok már kikezdték a Barátság kőolajvezetéket – akkor csak az orosz Lukoil szállítmányait tiltották ki –, már az önmagában havi 1,1 millió hordó olaj kiesését jelentette. Ez a mennyiség nemcsak a magyar piacról hiányzik, hanem a szlovákról is. Itthon a Dunai Finomító (DuFi), Szlovákiában pedig a pozsonyi finomító (mindkettő a Mol érdekeltsége) a végállomása a Barátság csővezetéknek. Korábban ökölszabályként az volt elmondható, hogy mindkét üzemben a feldolgozott olaj mintegy kétharmada orosz eredetű.

Az is ismert, hogy a DuFi napi 165 ezer hordó, vagyis évi 8,1 millió tonna kőolaj-feldolgozási kapacitással rendelkezik, ezzel a kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb finomítója.

Orosz olaj: ígéretet tettek az ukránok a magyaroknak

Zelenszkij embere, Mihajlo Podoljak, miután a szavai nyomán kirobbant a botrány, néhány órás spéttel közleményt adott ki. Ez már teljes fordulatról árulkodott: már nem az olajszállítás beszüntetéséről, hanem a fenntartásáról beszélt, de minimálisan sem kommentálja a két állítás közötti ordító különbséget. "Ukrajna kész teljesíteni az orosz olaj tranzitjával kapcsolatos kötelezettségeit mindaddig, amíg a vonatkozó szerződések le nem járnak" – fogalmazott augusztus 30-án.

A Mol szeptember elején bejelentette, hogy megállapodásokat kötött kőolajszállítókkal és csővezeték-üzemeltetőkkel a kőolaj folyamatos szállításának biztosítására a Barátság kőolajvezetéken Oroszországból, Fehéroroszországon és Ukrajnán keresztül, Magyarországra és Szlovákiába. Viszont az ukrán fél hallgat a nyilvánosságban a különösen furcsa esetről. Pontosabban hallgatott, mert az ukrán sajtóban most frissen megjelent egy nyilatkozat a Naftogaz részéről. Ez egy ukrán állami mamutcég, amely

  • földgáz és kőolaj kitermelésével, 
  • szállításával és 
  • feldolgozásával foglalkozik, 
    így aztán abszolút kompetens abban a témában, hogy mi történik éppen a Barátság csővezetéken. A cikk címe is már sokatmondó:

Mi teljesítjük a szerződést– a Naftogaz először nyilatkozott a magyar MOL-csoport orosz kőolaj tranzitjáról.

Az anyag legelején leszögezik, hogy az Ukrtransnafta – ugyancsak ukrán állami cég, amely az ukrán csővezeték-hálózaton keresztül történő olajszállítást irányítja – és az orosz Transneft közötti olajtranzit-megállapodás 2030. január 1-jéig érvényes. A Naftogaz leszögezte, hogy ezt a szerződést nem lehet felmondani, tekintettel Ukrajna és az EU közötti társulási megállapodásból eredő kötelezettségekre. 

Ez tehát kétségtelenül megnyugtató hír a magyaroknak és ez alapján úgy tűnik, hogy legalábbis ebből a szempontból a következő öt év nyugodtan telhet az orosz kőolaj szállításában. Ugyanakkor az is kiderült, hogy az Ukrtransnafta több mint kétszeresére emelte az olajszállítás díját, mióta 2022 februárjában megindult ukrán földre az orosz invázió. Ezt azért is hangsúlyozhatták ki, mert Ukrajna kulcsfontosságúnak tartja, hogy minimálisra csökkentse Oroszország olaj- és gázeladásból származó nyereségét.

Ukrajna a megállapodás értelmében tranzitolajat szivattyúz a fehérorosz határról. A Mol ezentúl az orosz nyersolajat Ukrajna keleti határán fogadja, ami formálisan azt jelenti a gyakorlatban, hogy az Ukrtransnafta nem orosz, hanem európai terméket fogad. Viszont az Ukrtransnafta nem része a Mol harmadik felekkel kötött, Ukrajnán keresztül történő kőolajszállítással kapcsolatos szerződéseinek. Végül a Naftogaz jelezte, arra számít, hogy a jövőben Magyarország, Csehország és Szlovákia teljesen lemond az orosz energiaforrásokról.

Összességében tehát az mondható el, hogy immáron írásos nyoma van annak, hogy az ukránok ígéretet tettek a magyaroknak az orosz, de immáron Mol-tulajdonú olaj leszállítására. Erre 2030-igsaját elmondásuk alapján is kötelezettséget vállaltak. A Naftogaz nyilatkozata éppen ezért fontos, mert a jövőben esetlegesen felmerülő, a nyár végihez hasonló zavarokat ez a megszólalás már eleve felülírja.    

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.