Sorsdöntő lesz az ősz a turizmusban

Tavaly lélegeztetőgépre kellett kapcsolni a szállodaipart. Hogy vannak most, az idei rendkívül erős belföldi nyári turizmus után az ágazati szereplők?

A szállodaiparon belül külön kell választani a vidéket és Budapestet, mivel jókorák a különbségek. Ez jellemzően abból adódott, hogy Budapesten a nyitás lényegesen később kezdődött meg a külföldi fő küldőpiacok irányába, ráadásul differenciáltan, a különböző országokkal megkötött kétoldalú egyezmények formájában, és csak ezt követően jött létre megállapodás az Európai Unióval. Nemrég viszont már megszületett az a jogszabály is, amely meghatározza, hogy milyen módon és feltételekkel jöhetnek a NATO-tagországokból, ami az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok miatt volt fontos döntés. Ez az augusztusi forgalmat már segítheti, hiszen szinte már ott álltak a turistabuszok és a szállodahajók a határon, és várták, hogy jöhessenek. Az eltérő szabályozási környezet hatására másként alakult a két piac. Vidéken biztos, hogy nagyon erős, minden idők legjobb három nyári hónapja volt mindenhol, ahol ki tudtak nyitni, és volt elegendő számú munkaerő. Azoknál a szállodáknál, amelyek elbocsátották a dolgozóikat, az újranyitás eleve nehéz volt, és nem is ment gyorsan. Ahol azonban megtartották a csapatukat, és – ugyan nem zökkenők nélkül – el tudtak indulni május elején, viszonylag hamar egy értelmezhető, nagyjából 60 százalék körüli foglaltságot tudtak elérni.

Mire lesz elég minden idők három legjobb nyári hónapjának a bevétele?

Egész évre biztosan nem. Ha valaki nagyon jól gazdálkodott, akkor annyit elérhetett, hogy sokat ledolgozott abból a hatalmas mínuszból, amellyel májusban a startvonalhoz állt, de az egészet aligha, hiszen már 2020-ban is nagyon tetemes bevételkiesést kellett elkönyvelnie. Ma már egyértelmű életjelek vannak vidéken, de az ősz sorsdöntő lesz. Nagyon fontos, hogy továbbra is akadálytalan legyen a belföldi forgalom, és jöhessenek az ellenőrzött külföldi vendégek, akár kétoldalú egyezségekkel, akár PCR-teszttel vagy oltási igazolvánnyal. Ha nem kell leállni a hátralévő négy hónapra, és marad a mostanra értelmezhető volumenűvé nőtt kereslet, akkor az év végére a vidéki szállodaipar nullszalldós lehetne, sőt helyenként szerény pluszeredményt is elérhetne.

És Budapest?

Budapesten az augusztus kiemelkedő forgalmat hozott a korábbiakhoz képest. Az ünnepi hosszú hétvége környékén a foglaltsági ráták hatalmasat ugrottak, volt olyan több száz szobás szálloda, ahol csak alig több mint egytucatnyi szoba maradt üresen. A Duna-parti szállodák nagyon szépen megteltek, miközben több fővárosi négycsillagos hotelből 30 százalék körüli belföldi forgalmat jeleztek. A 30–50 százalékos foglaltság már költségfedezeti pont, ahol ezt elérték, nem halmozták tovább a veszteségeiket. Ha ősszel is marad a növekvő külföldi kereslet, akkor szeptemberre, októberre is 40-50 százalékot hozhatnak a budapesti szállodák, ami már egyfajta kilábalás lenne. Nagyobb elmozdulás azonban külföldi kereslet nélkül továbbra sem remélhető.

Akcióztak is a szállodák a siker érdekében?

Figyeltem az árazásokat, és szerencsére nem láttam ilyet. A hosszú hétvége sikere egyértelműen az ünnepnek, annak a parádés és példátlanul gazdag programkínálatnak köszönhető, amilyen eddig még nem volt Magyarországon. Ráadásul most korlátozásoktól mentesen, oltás és védettségi igazolvány nélkül lehetett bármilyen eseményen részt venni, ami jókora többletforgalmat generált.

De nem ebbe az irányba megy tovább a világ.

Valóban, egyre erősebben oltási igazolványhoz kötött lesz minden. Hosszabb távon szerintem oltás nélkül sehol sem lehet majd látogatni a programokat és a különböző intézményeket.

Mire számít, miben lehet más a negyedik hullámhoz kötődő szabályozási környezet, mint a korábbi?

Abban bízom, hogy totális lezárás többé nem fordulhat elő – ez egyébként a különböző egyeztetéseken is elhangzott. Ezt kérjük és üdvözöljük is, mert tudományos eredmények sem igazolják, hogy szállodában könnyebb lenne elkapni a Covidot, mint tömegközlekedés vagy bevásárlás során. Nagyon fontos, hogy nyitva tudjunk maradni, mert ha nem, az már tényleg elhozhatja az ágazat végét. Mielőbb egyértelműsíteni kellene a kormány részéről az üzenetet, hogy a folyamatos, kontrollált nyitva tartás a cél. Ez az üzemeltetőknek és a dolgozóinknak is fontos, hogy ne legyen bizonytalanság, ne azon agyaljon mindenki, mi lesz szeptemberben, októberben vagy később. Létkérdés, hogy az ágazatban maradók ne menjenek el, de a bizonytalanságra nehéz egzisztenciát alapozni. Az más kérdés, hogy magát a keresletet hogyan befolyásolja egy esetleges újabb járványhullám.

A munkaerőhiány még kritikusabb mértékű lett, mint eddig. Meddig kell és meddig lehet még a béreket emelni ahhoz, hogy enyhüljön a helyzet?

A béremelést nyilván nem lehet megúszni, sőt már el is indult. Bár tudom, nem vagyok ettől népszerű, mégis mindig elmondom, hogy nagyon fontos lenne a munkáltatói oldal kellő ellenőrzése. A tisztességes munkaadók óriási hátrányban vannak azokkal szemben, akik ilyen-olyan módon alkalmazzák a munkatársaikat. Őket példaértékűen kellene büntetni, eltiltani, hiszen nem velük azonos pályát futunk be, és ez így nincs rendjén.

Ez a szállodákra vagy a vendéglátóiparra vonatkozik inkább?

Mindkettőre, még mindig. Legfeljebb az arányok mások, de hogy mennyire, azt csak találgatni lehet. Sokszor beleütközik az ember olyan esetekbe, amikor egyértelmű, hogy bizonyos bér fölött kifizetni tisztességes módon, járulékkal nem lehet annyit, amennyit egy-egy adott hely a dolgozóinak fizet. A szállodaiparban extrém a 400-500 ezer forintos nettó átlagbérelvárás.

Pedig nemcsak félmilliós, hanem egymilliós bérekről, vastagon megfizetett szakácsokról, pincérekről szól a fáma, leginkább a Balatonnál.

Mi is naponta találkozunk olyannal, amikor ég és föld a különbség az igény és a lehetőség között. Különösen a fiatalokra jellemző, hogy nem tudják, mi van a munkaerőpiacon, milyen bérek vannak a valóságban. Béremelésre szükség van, de a kiadások csökkentésére, a hatékonyság növelésére is. Ehhez minden egyes szolgáltatás szükségességét felül kell vizsgálnunk, vendégoldalról is.

A nemzetgazdaságban általános a munkaerőhiány. Honnan lehet még átcsábítani embereket az ágazatba?

Ha nem tudjuk belföldről pótolni a munkaerőt, külföldről kell megoldani, bár nagy kérdés, hogy honnan tudjuk integrálni megfelelő mennyiségben és minőségben, és ez milyen bérfeszültséget okozhat a jelenlegi dolgozókkal szemben. 

Vannak erre példák szerte a világban. Esetleg ázsiai vagy harmadik országbeli munkavállalókra gondol?

Igen. Például Fülöp-szigetekiekkel mi is tárgyalunk, őket szeretik a szállodaiparban máshol is, mert gyorsan tanulnak, próbálnak beilleszkedni. Van persze egyfajta kulturális különbség, de többségük keresztény közegből érkezik, vagyis ez megoldható.

Mennyi ember hiányzik most az ágazatból?

Annyi, amennyi elment. Van sok szálloda és étterem, amelyik nem nyitott újra, és nem is fog, de lesznek újak. A szakmai portálokon a leghosszabb rovat most az álláshirdetés. Ha a nagy mínuszból hirtelen beindul a gazdaság, és úgy tűnik, hogy tartósan kezd felpörögni, ahhoz pluszmunkaerő kell. Azt tudjuk, hogy az építőiparban és a turizmusban már a Covid előtt is munkaerőgondok voltak. Ukrajnából, Szerbiából, Törökországból, Vietnámból hoztak be munkavállalókat, tőlünk pedig elment az a 30-40 ezer munkavállaló, akinek a helyére nem nagyon akar jönni senki. Ennyi ember hiányzik, nagyon hiányzik, például ezeket a mostani, telt házas időszakokat vidéken így nagyon nehéz megcsinálni megfelelő minőségben. A diákmunka mindenhol megugrott, ahol csak lehetett. Próbálnak segíteni, de nem mindenhol tudnak. Nem ugyanaz, mint egy tapasztalt munkaerő.

Mennyivel volt több diákmunkás a szállodákban? 

Van, ahol háromszorosára nőtt a létszámuk. Ha valami most megmenti a vidéket, az éppen a diákmunka lesz. Pozitívnak tartom, hogy a diákok is lelkesebbek, lényegesen többen jelentkeztek, mint korábban.

Mikor lehet majd felmérni az ágazat valós helyzetét?

Az igazság pillanata a hitelmoratórium feloldása után három–hat hónappal jön el. Kérdés, hogy mennyi tartalékot tudott képezni a  vidék, és az mire lehet elég. A hitelező bankok egyre erőteljesebben kezdik monitorozni a hitelfelvevőiket, lehet, hogy már van egy viszonylag reális képük a helyzetről. Lesznek csődök, leállások, ezek arányára van egy becslésem, de ezt nem akarom megosztani.

Kik vannak a legnagyobb veszélyben?

Tipikusan az új, kisebb szállodák, amelyeknek még nem volt meg a piacuk. Azoknál a szállodáknál is nagy gond lesz, ahol a tulajdonos nem járt el kellő óvatossággal, kivette a pénzt, nem fejlesztett, a humán erőforrással sem foglalkozott kellő mértékben. A nagy nemzetközi brandekhez, a nemzetközi láncokhoz tartozó házakról nem hiszem, hogy térdre rogynak, ott tetemes tartalékok vannak. Elképzelhető, hogy a nagyobb szállodaipari vállalatok között lesznek vásárlások, átvételek annak érdekében, hogy egyes cash flow-kon javítsanak. Ezt hamarosan látni fogjuk.

A turizmusbank kérdését előveszik most?

Mindenképpen, hiszen nagy szükség van most speciális finanszírozásra, nagyobb kockázatú állami garanciavállalásra. Kérni fogjuk az ágazat további támogatását is, hogy fejleszthessenek, akik állva tudtak maradni, mert az e célra félretett pénzüket a szállodák most mind felélték, miközben nagyon sok olyan vidéki szálláshely van még, amelyik nem jutott lehetőséghez. Nem eseti, hanem egy állandóan elérhető, körülbelül 25 százalékos támogatási intenzitású pályázati rendszer például nagyon hatékony lehetne, ahol az állam – akár csak 15-20 milliárd forintot beletéve – 80 milliárdos beruházási intenzitást érhetne el, miközben áfa formájában nagyon gyorsan visszakapná ráfordítása számottevő részét.