Mint anno Alaszkában

A hatalmon lévők mindig elmondják, minden eszközt be kell vetni a korrupció ellen, mert a mellett, hogy meglehetősen nagy a társadalmi lélekromboló hatása, iszonyatos károkat okoz a gazdaságnak. S ilyenkor jönnek a találgatások, hogy valójában mekkorákat is, és a nyilatkozó a vérmérsékletétől függően közöl nagy, nagyobb vagy még nagyobb számot.

Az ilyen jellegű ügyek egyik legfontosabb ismérve ugyanis éppen az, hogy hatalmas a latencia, jelentős részük láthatatlan marad a hatóságok előtt. Hiszen az elkövetők olyan formában tudják lebonyolítani a piszkos üzleteket, hogy annak alig marad nyoma, gyakran a sértettek – akik olykor az állam, tehát az ország lakossága, vagy egy önkormányzat, azaz a településen élők – észre sem veszik, hogy megkárosították őket. Vagy ha észre is veszik, nem érdekük ezt nagydobra verni. Vagy ha el is indul az eljárás, roppant nehéz bizonyítani. Így nem véletlen, hogy csak elenyésző esetben győz az igazság – hogy ilyen patetikus hangnemet üssünk meg –, azaz születik jogerős elmarasztaló ítélet. Nehéz például egy olyan üggyel mit kezdeni, amikor egy település vezetői a tulajdonukban lévő értékes ingatlant pályáztatás nélkül az ésszerűbbnél jóval olcsóbban adják el. Joggal merülhet fel, hogy a piaci és a szerződési ár közötti különbségen osztozik az eladó és a vevő, de a négy fal között erről mások aligha tudhatnak. S még az sem oszlatja el a gyanút, hogy az értékbecslő által megállapított összegen kelt el az épület, hiszen tudjuk, juthat pénz arra is, hogy vékonyabban fogjon a becsüs ceruzája.

A statisztikákból mindazonáltal kiderül néhány fontos adat. Az ismertté vált, közélet tisztasága elleni bűncselekmények száma évente százas nagyságrendű – olykor az ezret alig, de meghaladja –, s ez megdöbbentően alacsony. Főleg annak a tükrében, hogy ha egy átlagos információéhséggel rendelkező állampolgár öszszeszedi magát, ő is fel tud sorolni akár a környezetéből is több tucatnyi korrupciógyanús ügyet. E bűncselekmények leggyakoribb típusa egyébként a vesztegetés, a befolyással üzérkedés ritkábban valósul meg. Másfelől míg a rendszerváltásig a gazdasági korrupció dominált, azóta a hivatali lett a jellemzőbb.

Az persze mindezek ellenére nem kérdés, hogy még akkor is minden lépést meg kell tenni a korrupció visszaszorítáért, ha sziszifuszinak tűnik ez a munka. A szakértők ajánlanak is módszereket, amelyekkel részsikereket lehet elérni, más lapra tartozik, hogy mi valósul meg belőlük.

Ezek közé tartozik például az olcsóbb, átláthatóbb állam, a kevesebb politikus szlogenje, amely évek óta szerepel a kampányműsorokban, de a választásokat követően mindig lekerül a napirendről. A jogszabálydzsungelek kiirtását, a világosabb, rövidebb és egyértelműbb jogszabályok megalkotását, a kiskapuk kiiktatását is már hosszú évek óta ígérgetik. Az állami alkalmazottak fizetésének emelése is rendszeresen téma, csakhogy erre most nincs pénz, másfelől ez sem segítene. S meg lehet erősíteni a hatóságokat, fel lehet emelni a büntetési tételeket is. A gond csak az, hogy fantomok ellen egy hadseregnek is nehéz csatázni, másfelől roppant kicsi az esélye a lebukásnak. Néhány naiv lélek pedig az oktatás, nevelés fontosságát emeli ki. Még ha ez hatásos lenne is, a szemléletváltoztatáshoz évtizedek kellenek.

Marad a remény.

A szerző a Világgazdaság munkatársa