BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tizedével csökkenti kapacitásait a Malév

A Malév 10 százalékkal csökkenti téli kapacitásait a tavalyi szezonhoz képest – közölte a magyar légitársaság. A cégnél ezt a kereslet visszaesésével indokolták, ám hozzátették: három év múlva már nyereséget terveznek. Az október végétől érvényes téli menetrendben három célállomással kevesebb szerepel az előző évhez viszonyítva. A nyáron még öt járat megszüntetését tervezték.

A felfüggesztés a ljubljanai, a genfi és a dublini járatot érinti, de a tervek szerint csak a téli szezonban – jövő tavasszal újraindítják. Korábban még a velencei és a podgoricai járat is szerepelt ezen a listán. A légitársaság új célállomásokat is kínál az idén: Ammánt és a romániai Jászvásárt. A hamburgi, római, bejrúti és stockholmi útvonalon pedig sűríti járatait.

Bár a nemzetközi légiforgalmi szövetség (IATA) szerint a légi közlekedés júniusra már stabilizálódott, a Malév járatmegszüntetésekről szóló döntése nem egyedülálló: a Finnair kedden számolt be férőhely-kapacitásának a csökkentéséről, és a KLM-Air France is járatmegszüntetéseket fontolgat. Magyarországon ellenpélda a Wizz Air, amely 25-26 százalékos forgalombővülést vár erre az évre.

A Malév hároméves üzleti tervéről a napokban egyeztetett az igazgatóság, ennek végrehajtásával a légitársaság működése hosszú távon biztosítható. Az üzleti terv kitér a flottaátalakításra, a létszám-racionalizálásra, a kereskedelmi stratégia és a költségcsökkentő program kérdéseire.

Az iparág helyzetére tekintettel ugyanakkor az igazgatóság arra kérte a légitársaság menedzsmentjét, hogy dolgozza át a hároméves üzleti terv egyes előrejelzéseit. VG


A Malévval kapcsolatos további hírek: vg.hu/malev

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.