BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Demonstrációt szerveznek az eredetiségvizsgálók

Demonstrációt terveznek péntekre a gépjármű eredetiségvizsgálattal foglalkozó szervezetek, mivel szerintük a kormány jogszerűtlenül bontotta fel 2011. január végéig szóló szerződésüket.

Balla Béla, az öt magyarországi eredetiségvizsgáló cég egyikének, az IHG Zrt.-nek a vezetője az MTI-nek hétfőn elmondta: budapesti Felvonulási tértől a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartó tiltakozómenetükkel az ágazat mintegy háromezer munkahelyének megmentését, valamint a gépjármű-tulajdonosok költségeinek csökkentését is el szeretnék érni.

Az érintett vállalkozások szerint a kormány szerződésszegést követett el, amikor 2009. december 22-én egyeztetések nélkül, kormányrendeletben módosította az eredetiségvizsgálattal foglalkozó magáncégek 2011. január 31-ig szóló szerződését.

Az IHG Zrt., a Transholding Group Kft., az NJL Kft. valamint a Metálelektro Kft. és az Elektromobil Kft. véleménye szerint az állami szervek a jogbiztonság alapelvét semmibe véve mindössze 8 órányi gondolkodási időt adtak a cégek vezetőinek arra, hogy a felkínált egyoldalú szerződésmódosítást elfogadják - fejtette ki Balla Béla.

A cégvezető hangsúlyozta: a változtatás a szakmában dolgozók teljes ellehetetlenítését, illetve kizárását vonja maga után, ráadásul a kormányzatnak az az állítása sem állja meg a helyét, hogy az új feltételekkel olcsóbb lesz az eredetiségvizsgálat.

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) korábban közleményben ismertette, hogy az átalakítással egyenértékű és egymásnak megfeleltethető eredetiségvizsgálati rendszer kialakítása volt a cél. Ezek alapján a vizsgálóállomásoknak egységes feltételeket kell alkalmazniuk, míg korábban az öt cég ötféle vizsgálati technológiával dolgozott.

Az állami szervezetek korábban közölték azt is, hogy a hatósági ügyintézés egyszerűsítését és gyorsítását szolgálja az úgynevezett "egyablakos", illetve elektronikus ügyintézés lehetőségének bevezetése. A műszaki vizsgálat és az eredetiségvizsgálat egyaránt elvégezhető a megfelelő technikai feltételekkel ellátott tanúsító szervezetek vizsgálóállomásain, az előzetes eredetiségvizsgálatért fizetendő díj összege változatlan - fűzték hozzá.

A közreműködő szervezetek eredetiségvizsgálatban történő részvételének feltétele az NKH-val kötött érvényes hatósági szerződés.

A KEKKH a Közbeszerzési Értesítő január eleji számában tette közzé, hogy a járművek előzetes eredetiségének hatósági megállapítását támogató központi informatikai rendszer üzemeltetésére hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytatott le, és ez alapján az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. nettó 4 milliárd 950 millió forintért végzi el a módosítását, és négy évig üzemeltetheti a rendszert.

Az előzetes eredetiségvizsgálatot 1998-ban vezették be, elsősorban bűnmegelőzési szempontok miatt. A vizsgálat 2004 óta működik hatósági eljárás keretében.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.