BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét csúcson a félelem index

A pénzügyi piacokon dúló vihar továbbra is a markában tartja a részvénypiacot, mely a nyitáskor rögtön 1%-kal került lejjebb.

Szerző: Tradenet Global

Ezután a negatív lendület alábbhagyott, és délutánra az indexek helyrehozták reggeli veszteségeiket, sőt enyhe pozitív tartományba is emelkedtek. A záráshoz közeledve azonban újra eluralkodott a rossz hangulat, és a részvénypiac a napi tartománya alján zárt.

A zuhanást kiváltó ok a Moody’s hitelminősítő bejelentése volt, aki Portugália két fokozattal való leminősítését fontolgatja. Ez a hír volt a ráadás, amikor a befektetők épp a spanyol kilátásokon aggodalmaskodtak, hogy ez a nemzet lehet az euro zóna legközelebbi segítségért forduló állama.

Sok más piacmozgató hír mellett a görög hatóságok szerdán bejelentették, hogy három ember esett áldozatul az Athén központjában történt tüntetéseknek és összecsapásnak. Athén a feje tetején áll, mivel a kormány drasztikus megszorító intézkedéseket tervez, hogy kigazdálkodja a költségvetés 30 milliárd eurós lefaragását, hiszen ez a feltétele a 146 milliárdos segélycsomag igénybevételének. A Görögországban mélyen gyökerező korrupció, adócsalás és nagyon korai nyugdíjazás miatt a lakosság egyelőre nem tudja elfogadni, hogy az eddigi életszínvonaluk nem fenntartható. Az államadósságuk már így is a GDP 114%-ára rúg.

A félelem-indikátorként is használatos VIX-index az elmúlt napokban új csúcsokra száguldott. Kedden 18%-ot emelkedve 23.8 ponton zárt, tegnap pedig 10 hetes csúcsra, 25.3-ra került. Az index az S&P 500 index volatilitását méri, mely várhatóan magasan marad, ahogy az amerikai befektetők követik az Európában kialakult káoszt és gazdasági növekedési kilátásokat. A tegnapi hisztéria eltúlzott volt, és minden másnál jobban jelzi a kialakult bizonytalanságot.

A Dow Jones -60 pontot süllyedt (-0.55%), így 10867 ponton zárt. Az S&P 500 index -8 ponttal lejjebb (-0.66%) végzett 1166 ponton. A NASDAQ -22 ponttal esett (-0.91%), így 2422 ponton zárt. A NYSE forgalma 1.5 milliárd részvény volt. 626 papír emelkedett, 2472 pedig esett; 26 ért egyéves csúcsra, 62 pedig egyéves mélypontra.

A gyorsjelentések frontján a Time Warner (TWX $31.74 -2.42%) média-óriás 725 milliós profitjával (62c / részvény) a tavalyi 467 millió dollár (39c / részvény) után túllépte az elemzők várakozásait. A kiváló eredmény az intenzív kábeltévé és magazinos hirdetési kampány és a Sherlock Holmes DVD jó eladási eredményeinek köszönhető.

A műholdas navigációs készülékeket gyártó Garmin (GRMN $34.09 -9.04%) viszont jelentősen alulteljesítette az előrejelzéseket, mivel a gyártó célkészülékei éles versennyel néznek szembe. Mindössze 37.3 millió dollár (19c / részvény) profitot értek el a tavalyi 48.5 millió dollár (24c / részvény) után.

S&P 500 (SPY)

A kereskedés nyitása előtt jó munkaerő-piaci adat jelent meg, ami az álláshelyek bővülését jelzi. A jó hírek azonban nem tudták megfordítani a rossz hangulatot. Az ADP munkaerő-piaci körkép adatai szerint a magánszektorban 32 ezer új álláshely teremtődött áprilisban. Ez a pénteken megjelenő hivatalos havi munkanélküliségi jelentés jó előjelzője lehet.

Az index már két és fél hónapja nem ment az EMA20 alá, a keddi zárás azonban határozott eséssel törte le nem csak az EMA20-at, hanem rögtön az EMA50 indikátor 117.33-as értékéig ment.

Az index a nap elején 1%-ot hanyatlott, de 116 pontnál támaszra talált, és innen erős emelkedés közepette bezárta a gap-et. A hátralévő időszak azonban nem volt ilyen rózsás, és a befektetők újra aggodalmakkal teltek el, és lehúzták az indexet egy Doji mintára, az EMA 50 indikátor alá.

Május hónap során a befektetők meg fogják látni, hogy a piac túl gyorsan és korán emelkedett-e, illetve hogy a Goldman-botrány elindít-e egy boszorkányüldözést, amelyben más bankok is elbukhatnak, megtörve ezzel a vevők rohamát.

Első támasz: 115.24
Második támasz: 108.94

Az index 7.73 pont, -0.66% hanyatlással 1165.87 ponton zárt.

NASDAQ (QQQQ)

A technológiai részvények szerdán folytatták  keddi hanyatlásukat. Az árfolyam itt is letörte nap köszben az EMA50-es szintjét és most itt megpihent.

Első támasz: 48.19
Következő támasz: 47.64

Az index 21.96 pont, -0.91% mozgással 2402.29 ponton zárt.

Félvezetők ($SOX)

A chipszektor múlt hét csütörtökön nagy pofont kapott, és 4.5%-ot hanyatlott, ami az év eleje óta a legnagyobb esése. Szerdán folytatódott a félvezető-részvények kiszórása, és a szektorindex jóval az EMA50 értéke alatt végzett. A chipszektor mostanában új 2010-es magasságokba merészkedett. Felállította az új 52 hetes csúcsot, majd egy hullócsillagot rajzolt, aminek hatása csak akkor múlik el, ha az index 405 pont fölé megy.

A szektor az elmúlt két hétben más szektorokat követve profit kivétbe kezdett. Az egyik legerősebb szektor február 8-án 310 ponton érte el mélypontját, ahol támaszra talált az EMA200 vonalán. Innentől a vásárlók kerültek nyeregbe, és minden héten újabb éves csúcsra hajtották az ágazatot. Miután az index tegnap letörte az EMA50 szintjét, minimális korrekcióra számíthatunk e mozgóátlag visszatesztelésekor 371.88-nál.

A szektor 3.94 pont, -1.07% változással 364.54 ponton zárt.

Bankok ($BKX)

A bankrészvények szerdán stabilak maradtak. A szektor igyekszik megtartani év eleje óta összeszedett magaslatait, és az utóbbi időkben tapasztalható nagy eladási hullámban felülteljesítette a többi szektort.
Tegnap az ágazat Doji gyertyát rajzolt, és az EMA50 53.10-es értéke még nem lett letesztelve. Ez a technikai szint megadhatja a vásárlóknak a zöld lámpát, hogy újra magasba emelkedhessenek az árak.

Elsődleges támasz: 53.10
Másodlagos támasz: 50.5

Az index a tegnapi értékén zárt.

Biotech ($BTK)

A biotech szektor hatalmas pofont kapott, és volt olyan pillanata tegnap, amikor 8% mínuszban volt. Ez főként három részvénynek köszönhető, meylek sok millió dollárral szegényítették az ágazatot. Az InterMune (ITMN $11.38 -74.96%) értékenek közel háromnegyedét veszítette el, mivel a gyógyszerészeti engedélyező hatóság előreláthatólag évekre visszatartja a cég tüdőbaj elleni gyógyszerét. A hatóság szerint a cégnek további teszteket kell elvégeznie.

A Myriad Genetics (MYGN $18.49 -23.21%) szintén zuhant, ahogy a cég kiábrándító jövőképet festett fel a befektetőinek. A harmadik részvény, ami miatt a szektor ekkora zuhanást élt meg, az Onyx Pharmaceuticals (ONXX $26.25 -7.44%) volt. A cég gyorsjelentése szerint az első negyedévben 12 millió dollárt veszítettek (19c / részvény) a tavalyi első negyedéves 4.1 milliós profit után (7c / részvény).

A fenti három részvény az idei legélesebb zuhanásába vitte a szektort, ami így jelentősen az EMA50 1175-ös értéke alá esett.

Első támasz: 1177 pont (EMA50)

A szektor 66.39 pont, -5.58% mozgással 1123 ponton zárt.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.