BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hitelt törleszthetnek a lejáró életbiztosításokból

A új életbiztosítások értékesítése nőtt, a visszaváltások és a lejáratok mennyisége azonban még nagyobb, így a díjbevételeken ez nem látszik. A nem életbiztosítások piacát az árverseny nyomja, bár a kötelező díját tovább már aligha lehet csökkenteni.

Az életbiztosítási piac növekedése folytatódhat az idén, és két év múlva a nem életágban is megindulhat a bővülés – hangzott el a K&H Biztosító által rendezett sajtóbeszélgetésen. Ami visszaveti a biztosítókat is az, hogy a gazdaság kilátásai nem túl fényesek.

„Arra számítunk, hogy a munkanélküliségi ráta továbbra is magas marad” – mondta Kuruc Péter, a társaság élet- és bankbiztosítási üzletágának vezetője. Ennek oka, hogy a rokkantsági járulék szabályainak változása miatt sokan elveszíthetik rokkant státusukat, és munkanélkülivé válnak, emellett a közszférában is várhatók leépítések. A GDP növekedési üteme is elmaradt a várttól, a forint árfolyama a svájci frankkal szemben instabil maradhat, és a költségvetésben is szükség lehet további kiigazításokra.

A lejáró biztosítások volumene egyelőre meghaladja az új szerzésekét, emellett a tőkepiaci folyamatok is negatívan hatottak az idén a biztosításokban befektetett pénzre, így a biztosítók mindegy 1600 milliárd forintos kezelt vagyona az első fél évben 26,6 milliárd forinttal csökkent, egyharmad részben a tőzsdei esések miatt, kétharmad részben pedig a visszaváltások és lejáratok következményeként. A jövőre nézve növelheti a visszaváltások volumenét, ha a kormány lehetővé teszi a 180 forintos frankárfolyamon történő előtörlesztést, hiszen ehhez a lakosság igyekszik majd a megtakarításait mozgósítani – ismerte el Kuruc. Azt azonban, hogy ennek mekkora hatása lesz az életbiztosításokra, nehéz megjósolni.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.