A vállalatalapítások csodalevesének mítosza

A történetet abból a népmeséből merítettem, amelyben egy behízelgő modorú szélhámos megjelenik a faluban azt híresztelve, hogy van nála egy varázskő. Be kell tenni a tűz fölött fortyogó vízbe, utána már csak néhány adalék kell hozzá — némi zöldség, másból megmaradt csontok és valamennyi fűszer —, ebből pedig hamarosan elkészül a finom, életet adó, varázslatos és gyógyító erejű leves.

Az ember természetesen szemfényvesztő, mert a történetének középpontjában álló varázskő egy közönséges sziklatöredék. A modern ember szemével nézve azonban megláthatjuk a mesehősben a vállalkozót. A varázslatos köve lehet esetleg egy ötlet vagy elképzelés csírája, egy termékkoncepció vagy marketinginnováció. A vállalkozó vesz egy ilyen követ, hozzáad adalékokat (nyersanyagokat, szoftvert, egyebet), ezt vonzóvá teszi olyan emberek számára, akiket együttműködésre tud késztetni, esetleg az egészhez hozzácsap egy márkanevet. Az eredmény pedig érték lesz, ott, ahol korábban csak kiaknázatlan erőforrások voltak.

Ez azonban csak a kezdete a történetnek. Hosszú távon ugyanis a vállalkozónak nem a „levesfőzés” a feladata, hanem az, hogy éttermet hozzon létre, vagy ami ennél is jobb, egy egész étteremláncot. Ebben a levest nap mint nap megbízható minőségben állítja elő és kínálja fogyasztásra egy csapat, amely immár önmaga is képes dolgozni, az értelmi szerző irányítása nélkül. Idővel a cég folyamatosan tovább fejlődik, javítja a leves minőségét, további tételeket ad a menühöz, végül éttermeket nyit más országokban.

A valóságban mindez természetesen sokkal nehezebben teljesíthető vállalkozás. Az elméletben a varázskő és annak mágikus ereje általában megfelel a vállalkozó, a befektető elgondolásának, amely körül a sajtó nagy felhajtást tud csapni. A valóságban azonban a kő igazi fontossága abban rejlik, hogy azt a vállalkozó fel tudja használni a szükséges lelkesedés kiváltására, amire szükség van a pénz előteremtéséhez és a munkaerő együttműködésének kialakításához a vállalkozás felépítése végett. Így működik ez, legyen szó akár egy számítástechnikai alkalmazás, egy termék vagy a hasábburgonya különleges receptjének előállításáról. Végeredményben azonban mindez nem sokat ér, ha a termék köré felépített üzleti vállalkozás nem működik megbízhatóan: mindennap elő kell állítani a levest vagy hibák nélkül, jól időzített továbbfejlesztésekkel leszállítani a számítástechnikai alkalmazást.

Manapság számos induló vállalkozás – főleg az internetes cégek – magára a mágikus kőre hajt fel nagy összegben tőkét. Egyesek odáig jutnak, hogy öszszeállítanak egyféle „levest”, aztán nyomban eladják magukat a Google, a Facebook vagy valamelyik más, nagyobb cégnek. Tegyük hozzá, hogy közülük sokan gazdaggá tudják tenni magukat és a befektetőiket (bár olyanok is vannak, akik kevesebbet kapnak, mint amit maguk beleöltek). Ezek a „vállalkozók” azonban igazi vállalkozást nem hoznak létre, mert az ilyen eladások során tulajdonképpen magukat a vállalkozókat is csak alkalmazottnak veszik fel, és igazából nem a vállalatukat vásárolják meg. Az eredeti „köveiket” – az ötleteiket – gyakorta kidobják.

Az eljárás mindazonáltal így is előnyös lehet, mert a vállalkozók – a „learning by doing” formula szerint – a gyakorlati tevékenység közben sajátítják el a dolgok csínját-bínját. Megpróbálnak céget építeni, és közben rájönnek, hogy az milyen nehéz. Ezért csatlakoznak nagyobb vállalatokhoz, ahol már tudják, miként kell értéket köríteni az eredeti „kövekhez”. A dolog azonban – a vele járó pazarlás miatt – mégis megdöbbentő. Ezek a vállalkozók gyakorta vesztegetnek el éveket és pazarolnak milliószámra dollárt, mielőtt feladják a dolgot, és eladnak mindent.

A versenyhez kétségtelenül szükség van párhuzamosságokra, felesleges kapacitásokra, amelynek eredményeként három vagy négy cég dolgozik ugyanazon feladat ellátásán vagy ugyanazon termék forgalmazásán. Közülük mindegyik azon munkálkodik, hogy túltegyen a másikon, ezáltal természetesen előmozdítják a piac működését. A kérdés azonban az, valóban szükség van-e 30-40 közösségi oldalra vagy hálózatra, legalább ennyi videomegosztó platformra vagy több száz napi „adok-veszek” oldalra.

A munkahely- és értékteremtéshez az igazi ösztönzést nem az adja, hogy egyetemet végzők (vagy éppen a képzésből kiesők) százait megpróbáljuk vállalkozóvá tenni. A cél inkább az lenne, hogy ezrek vagy akár százezrek tudjanak elhelyezkedni gyorsan növekvő cégeknél, amelyek képesek a felvetteket motiválni, a munkájukat megszervezni, a képességeik legjobb kiaknázására késztetni őket.

Arról hosszasan vitatkozhatunk, mi az értékes az oktatásban, az azonban vitán felül áll, hogy a nagyvállalatok kiválóan alkalmasak gyakorlati és üzleti ismeretek átadására. Ez utóbbi révén egyetemi végzettségű pályakezdőket át tudnak képezni projektmenedzserekké, marketingszakemberekké, humánerőforrás-specialistákká és hasonló beosztottakká. Ilyen munkakörökben esetenként nem is vesznek részt közvetlenül a jövedelemteremtésben, ennek ellenére részei egy nagyobb struktúrának, amely lehetővé teszi a vállalatok hatékony irányítását, hogy kiaknázhatóvá váljanak a méretgazdaságosságból adódó előnyök.

Összegezve elmondhatjuk, a jövőben mást kell dicsőítenünk, mint a vállalkozót vagy a varázskövét (amely a gyakorlatban többnyire egy ötletet jelent). Ehelyett olyan embereket kell ünnepelnünk, akik ténylegesen is vállalatokat építenek, és velük együtt azokat, akiknek a tevékenységét megszervezik erre a célra.
Copyright: Project Syndicate, 2011.
www.project-syndicate.org