BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Maradhat a dagonya a piacokon

A görög saga folytatódik. Szombaton már felröppent a hír, hogy a három nagy párt megegyezett és lesz koalíciós kormány. Tegnap estére viszont kiderült, hogy a Syriza mégsem tud részt venni egy olyan kormányban, amely elfogadja az EU segélycsomaghoz kötődő megszorításokat. Így a bizonytalanság maradt – írják elemzésükben az Erste közgazdászai.

Ma este újra találkoznak a Paszok, az Új Demokraták és a Syriza képviselői az elnöknél. Addig is egyéni tárgyalásokat folytatnak. Egyelőre úgy néz ki, hogy a Demokratikus Baloldal, a Paszok és az Új Demokrácia alapítana kormányt, de a baloldal ragaszkodik a Syriza részvételéhez. Viszont azok meg egy megszorítós kormányban nem akarnak részt venni.

Tehát vagy három párti kormány lesz, ha a demokratikus baloldal szakít szövetségesével, vagy négy párti kormány lesz, ha a Syriza végül beadja a derekát és elfogadja a megszorításokat. A harmadik lehetőség, hogy sem a demokratikus bal sem a szélső bal (Syriza) nem adja be a derekát. Akkor új választások lesznek. Ma este 6.30-kor találkoznak újra a pártok, addig is maradhat a dagonya a piacokon.

Nemzetközi hírek

USA, Európa:

- Emelkedéssel indult kereskedés pénteken a tengerentúlon, a nap második felében azonban eltűnt a vételi erő a piacokról, melyek délnek vették az irányt (Dow -0,27 százalék, Nasdaq 0,01 százalék, S&P500 -0,34 százalék).

- A Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexének májusi előzetes értéke 77,8 pontra emelkedett a várt csökkenés helyett.

- A leggyengébben a pénzügyi szektor (-1,3 százalék) teljesített, a JP Morgan felől érkező negatív hírek nyomán. A bankóriás árfolyama több mint 9 százalékot veszített. Az energia szektor teljesített még gyengén (0,7 százalék), a távközlés pedig kiugróan jól szerepelt (1,3 százalék).

- Ellentmondásos hírek láttak napvilágot a görög kormányalakítással kapcsolatban. A legfrissebb hírek szerint a Syriza párt vezetője bejelentette, hogy nem támogatja a koalíció létrejöttét.

- A spanyol kormány pénteken bejelentette, hogy a pénzintézeteknek további 30 milliárd eurónyi tartalékot kell képezniük, a korábban már előírt 54 milliárd euró után. Az 5 éves spanyol CDS felár újabb csúcsra (521) emelkedett pénteken.

Olaj, arany:

- Az arany tovább zuhant a hét utolsó kereskedési napján. 1.595 dollárról 1.579 dollárig esett a kurzus, napok óta tart a lejtmenet.
- Az olaj árfolyama a pénteki nap során is oldalazott 95,5-97,7 dollár között, a 200 napos mozgóátlag felett.

Távol-Kelet:

- Nulla közeli szinteken zajlik a hét első kereskedési napja az ázsiai piacokon (Nikkei 0,23 százalék, Hang Seng -0,01 százalék, Shanghai 0,06 százalék).

- A kínai jegybank a kötelező tartalékráta további csökkentése mellett döntött. 50 bázisponttal 20 százalékra csökkentette a jegybank a rátát. Ezzel a lépéssel a bankok további 400 milliárd jüant (63 milliárd dollárt) helyezhetnek ki a gazdaságba.

Devizák:

- Pénteken valamelyest erősödött a dollár az euróval szemben. Az 1,293-as nyitást követően 1,296-ig emelkedett, majd a lokális maximumról irányt váltott, és 1,291-ig esett zárásra. A reggeli órákban is dollárerősödés látható.

- A forint oldalazott pénteken az euró ellenében, 288-290 között araszolt a kurzus. A hajnali kereskedésben sem látható nagyobb mozgás.

Határidős piacok: Mind az amerikai, mind az európai határidős indexek a negatív tartományban vannak ma reggel.

Vállalati hírek

- Holnap hajnalban teszi közzé 2012. I. negyedéves eredményét a MOL és az OTP is.

- Sajtóértesülések szerint a MOL vizsgálja a South East Europe Pipeline nevű gázvezetékhez való csatlakozás lehetőségét. A Nabuccoval nagyjából megegyező nyomvonalú vezeték kiépítését a BP kezdeményezte, és az elsősorban a meglévő hálózatra támaszkodik. A vezeték 10 milliárd köbméter gázt szállítana az azerbajdzsáni Shah Deniz mezőről. Árfolyamhatásra nem számítunk.

- Pénteken zárás után tette közzé I. negyedéves eredményét a PannErgy. Az veszteség kisebb lett, mint azt vártuk, ennek oka elsősorban a vártnál magasabb, nulla körüli marzsok, valamint a ingatlanokból származó bevétel, míg a geotermia bevételei a vártnak megfelelően alakultak. A bruttó marzs ugyanakkor az általunk becsült érték fele lett, és az egyéb költségek, valamint az amortizáció is kisebb volt a vártnál, ami megmagyarázza a jobb üzemi eredményt. A pénzügyi eredmény ugyanakkor kismértékben elmaradt az általunk várttól. Rendben haladnak a projektek Miskolcon és Gödöllőn, ahol ősszel kezdik az új termelő kút fúrását. Az eredmény összességében megfelelt a vártnak. A II. és a III. negyedév nagyobb veszteséget hozhat, de a IV. negyedév már ismét nyereséges lehet, hiszen addigra elkezdhetik a hőértékesítést Miskolcon.

Gazdasági hírek

- Az Európai Bizottság jó hírrel örvendeztetett meg bennünket. A GDP arányos hiány idén 2,5 százalék, jövőre 2,9 százalék lehet a korábban várt 2,8 százalék és 3,7 százalékkal szemben. Így május 30-án az EB jóvá hagyhatja a magyar konvergencia tervet és az EcoFin is megszüntetheti a kohéziós alapokból való támogatások felfüggesztéséről szóló határozatát.

- Az új adókról szóló törvényt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken benyújtotta a parlamentnek. Így a telekom adóról, az energia cégek adójáról és a banki tranzakciós adóról már a héten szavazhat a parlament.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.