Amerika messze van

Amerika messze van. Nemcsak fizikailag. Gyakran érezhetjük, mekkora távolságra van a magyar gondolkodástól, gyakorlattól az ottani felfogás. Ott a teljesítménynek értéke és nyilvános elismerése van. Anyagiakban is. Európában már nem ilyen egyszerű a kép. Országonként más és más a szokás, de minél fejlettebb egy piac, annál nagyobb a nyilvánosság. Államhoz, közpénzekhez kötődő adatokban mindenképpen, ám a tőzsdei cégek költségstruktúrája is jól nyomon követhető. Ez garantálhatja, hogy a kimagasló fizetés, jövedelem ellenőrizhető, kimagasló produktum ellenértéke, nem pedig egyéb, zavaros ügyletek eredménye.

Magyarországon a gazdagságot nagy misztikum övezi. És még nagyobb bizalmatlanság. Talán nem is törvényes úton jöttek össze a nagy vagyonok? A korrupció, a kapcsolati tőke forintosítása vagy éppen az adóelkerülés, a kreatív adómegoldások nem ritkák errefelé. Így aztán az is gyanúba kerülhet, aki a törvényes úton jár. Magyarázni kellene, hogy a vagyon törvényes jövedelemből jött össze, az pedig a teljesítmény elismerése. Persze, kicsit azért már oldódott a helyzet. Amióta Magyarországon is megjelenik a leggazdagabb emberek listája, kezd bekerülni a köztudatba, hogy nálunk is vannak nagy keresetek.
Az állami vállalatok vezetői jövedelménél viszont már teljes a nyilvánosság. Ám ha valaki egy adott vállalat honlapjáról akar tájékozódni a vezetők fizetéséről, nincs egyszerű dolga. Ha nagyon igyekszik, azért célt érhet. Ez a zavaros nyilvánosság azonban azt sejteti, ott sem kedvelik az átláthatóságot. Pedig – elvileg – az állami cégek vezetőinek jövedelme elég pontosan szabályozott. Már ami a havi fizetést illeti: az nem lehet kétmilliónál több. A bónuszok, ilyen-olyan juttatások aztán bonyolítják a képet, ezért némi nehézség árán lehetne csak megmondani például azt, hogy melyik állami cég vezetője keres Magyarországon a legtöbbet.

A teljes vezérigazgatói fizetési toplistát azonban lehetetlen összeállítani. Bár a tőzsdei cégek gazdálkodásánál alapkövetelmény az átláthatóság, ez úgy teljesül, hogy a személyi jövedelmekre vonatkozóan globális összeg szerepel a költségek között. Nincs személyekre lebontva. Így ha valaki kifejezetten a vezérigazgató fizetését szeretné megtudni, akkor ez megint bonyolult. Sokszor azért titkolóznak, mert úgy ítélik meg, rossz vért szülne, ha kiderülne, milliókat keres a főnök, miközben a dolgozók nagy része alig valamivel van a minimálbér fölött. A kérdés csak az, mit ér a vezér teljesítménye, és mit a képzetlen dolgozóé? Kinek a teljesítményétől függ a vállalat eredménye? A sok tíz, vagy százmilliós nyereségből kaphat-e külön elismerést, bónuszt a főnök? Tisztázni kellene ezeket a kérdéseket – és a válaszokat. Ha ugyanis csak titokban lehet sokat keresni, az azt is jelenti, hogy a teljesítményt is csak titkokban lehet elismerni. Vagy azt is jelentheti, hogy torz a jövedelem-struktúra. Van, akit nem fizetnek meg, és van, akit túlfizetnek.Ez torzítja a társadalmi gondolkodást is, susmushoz, nyakatekert megoldásokhoz vezet. És nem kedvez a teljesítmények elismerésének, ösztönzésének.

Nemrégiben különös bírósági ítélet került nyilvánosságra. A Fővárosi Törvényszék első fokon arra kötelezte az egyik egyetemet, hogy adja ki, mennyi juttatást ad a hallgatói önkormányzat tisztségviselőinek. Közpénzből gazdálkodó szervezetről van szó. Nem kérdés, hogy a gazdálkodás minden részlete nyilvánosnak tekinthető. Miért kell akkor a bírósági kényszer? Vagy a fizetés nem teljesítményhez, hanem valami máshoz kötődik?! Csúnya gondolat, de a titkolózás beindítja az ember fantáziáját.

Amerika messze van. Ez nyilvánvaló. Ám ha teljesítményben és versenyképességben mégis valamennyire közeledni szeretnénk, akkor fel kell vállalni a kimagasló teljesítmények kimagasló anyagi elismerését. Nyilvánosan is.