Hogyan lesznek a tallérokból milliók?

Az öt évre letétként a múzeum éremtárában elhelyezett 216 erdélyi tallért és emlékérmet Törő Istvántól, a Virág Judit Galéria egyik tulajdonosától vásárolta meg a Magyar Nemzeti Bank. Ezek a ritkaságuk miatt értékesek?

– A nemzetközi árveréseken általában az aranypénzek esetében tapasztalhatunk kiemelkedő árakat, de ez egy komplex gyűjtemény. Három generáció szisztematikus munkájával állt össze, nagyapa, apa és fia gyűjtötték az erdélyi tallérveretek legapróbb változatait is. A kollekcióban az összes ezüstpénzzel rendelkező erdélyi fejedelemtől, szám szerint 13-tól vannak érmék.

Mit kell tudni a tallérról? Önmagukban mennyire értékesek, mert ha jól értem, itt most az az értéknövelő tényező, hogy hiánytalan a kollekció.

– A tallér az újkori világ legfontosabb címlete volt, nem véletlenül nevezte el a kutatás a 16–19. századot „tallérperiódusnak”. A mintegy 28,5 grammos, átlag négy centiméter átmérőjű pénzek verése János Zsigmond uralkodása alatt, 1562-ben kezdődött az erdélyi fejedelemségben, és tartott egészen Apafi Mihálykoráig (1661–1690). Nemcsak teljes kollekcióról beszélhetünk, hanem az éremgyűjtés egy másik fontos feltételének megfelelően kitűnő állapotú darabokról van szó. Törő István figyelemmel követte a nemzetközi piacot, és amint felbukkant egy jobb minőségű darab, mint ami már megvolt a kollekcióban, kicserélte.

Hogyan állapították meg a gyűjtemény értékét?

A numizmatika nemzetközi, jól katalogizált terület, és az erdélyi pénzeket nemcsak Magyarországon gyűjtik. Befektetésre is alkalmasak, mert jól őrzik az értéküket. Az árnak két összetevője van: a ritkaság és a tartásfok, vagyis az állapot. A hazai numizmatikai piac euróban számol: két-háromezer euró alatt nincs erdélyi tallér, a kiemelkedők az 50–100 ezer euró közti sávba esnek. Minden érmét külön értékeltünk, és nagyon odafigyeltünk arra, hogy megfelelő analógiákat keressünk a nemzetközi piacon. Ráadásul az erdélyi pénzek esetében az utóbbi 150-200 évben nem került elő olyan lelet – így a piacra sem érkezett olyan nagyszámú pénzérme –, ami lefelé vitte volna az áraikat. Ritkán kerülnek árverésre, akkor is főleg a különleges darabok, ezért is kellett három generáció ennek a gyűjteménynek az összerakására.

Itt nem fordulhat elő, mint például az Árpád-házi pénzeknél – melyeket leginkább Magyarországon gyűjtenek –, hogy nagy számban előkerülnek egy ásatásnál. Mondok egy példát: az 1305–1307 között uralkodó Ottó dénárjaiból a századfordulón mindössze ötöt tartottak nyilván. A Pannónia Terra Aukciósház 1997-ben elárverezett egy magángyűjteményi példányt, majd ugyanazt még egyszer 2008-ban, amikor 10 millió forint körüli áron kelt el (36 ezer euró plusz jutalék). Néhány évre rá viszont előkerült egy nagy lelet, és ma egy-másfél millió forintért hozzá lehet jutni egy ilyen érméhez – egy ilyen változás az erdélyi pénzek esetében szinte kizárt.

Melyik a legértékesebb érme a Törő-gyűjteményben?

– Százezer euró körül van a legértékesebb darab, ez Bethlen Gábor sziléziai csegelye (a csegelyek többszögletű, esetleg félhold vagy csillag alakú veretek, sokszor nem forgalmi pénzként, inkább ajándékként vagy akár csúszópénzként használták őket). Bocskai Istvántól három érme szerepel a gyűjteményben, az elmúlt években 84 ezer, illetve 66 ezer euró volt egy-egy Bocskai-ezüsttallér legmagasabb leütési ára a Nudelmann Aukciósháznál. Egy másik összehasonlítási alap: Báthory Zsigmond 1589-es tallérját egy rangos német aukciósháznál 72 ezer eurón ütötték le; ez az ördögfejes tallér – ami itt is szerepel – mindenhol 50 ezer euró fölötti kategória. Kétségtelen, ha egyszerre piacra kerültek volna ezek az érmék, akkor nem valószínű, hogy elkeltek volna ennyiért, hiszen nem lett volna megfelelő felvevőképesség. Ám a gyűjtemény többet ér, mint egyenként a darabjai, nem beszélve a múzeumi értékéről és arról, hogy nem lehetne még egyszer így összerakni.

A törököknek nem kellett az apró

Az erdélyi pénzek a legnagyobb címletektől, a tízszeres dukátoktól a tallérokig ritkaságnak számítanak. Az erdélyi fejedelmek többnyire aranypénzeket vertek, és nagy címleteket, ami visszavezethető a török hódoltság korára. A törökök kezdetben 10-15 ezer dukát védelmi pénzt követeltek, ez a korszak végére 40 ezer dukátra emelkedett – egyszerűbb volt nagy címletekben fizetni, és a törökök nem is fogadták el az aprót. Így sok fejedelem nem is veretett ezüstpénzt. Az erdélyi aranybányák viszont a 16–17. századra kezdtek kimerülni, felújításukhoz szükség lett volna új technológiák bevezetésére. Ezt először Bethlen Gábor tette meg, aki külföldről hozatott bányamérnököket.