Nyugat- és Dél-Európában, valamint világviszonylatban is már hosszú ideje kipróbált megoldásnak számít a felszín alatti vízutánpótlási és -visszatartási műszaki megoldások (MAR) alkalmazása, legyen szó akár mezőgazdasági földek öntözéséről, akár ivóvíz-biztosításról.
A parti szűrést és egy-egy lokális esetet leszámítva azonban Közép-Európában eddig nem alkalmaztak ilyen eljárásokat. Ezért a Magyarország mellett Horvátország, Lengyelország, Németország és Szlovákia részvételével lezajlott, hároméves DEEPWATER-CE nemzetközi együttműködésben – amelynek a finanszírozása 85 százalékban uniós pénzből, 1,77 millió euróból, a fennmaradó részben pedig hazai forrásból valósult meg – ennek a lehetőségeit vizsgálták országos, valamint regionális szinten.
Magyar oldalról vezető partnerként a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) az irányítása alatt működő Földtani Igazgatóság – melynek jogelődje a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat – vett részt a projektben, továbbá a GeoGold Kárpátia Környezetvédelmi és Mérnöki Kft. Társult partnerként pedig közreműködött az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) is.
Magyarország ivóvízellátása biztosított, ezért idehaza – csakúgy, mint Szlovákiában – a mezőgazdasági célú vízbiztosítás vizsgálatára fókuszáltunk a programban, azaz arra, hogy miként lehetne ezt javítani és hosszú távon is fenntarthatóvá tenni
– mondta a Figyelőnek Szőcs Teodóra, a Földtani Igazgatóság Vízföldtani Osztályának a vezetője, aki két munkatársával – Rotárné Szalkai Ágnessel és Jordánné Szűcs Andreával – közösen mutatta be a magyar tudományos hátteret. Felszín alatti vízutánpótlásból és -tározásból többfajta létezik, a nemzetközi konzorcium kutatói hatot választottak ki közülük a projektben. Ezek a beszivárogtató kutak és medencék, a parti szűrésű rendszerek – amelyek egyébként régóta működnek Magyarországon –, a felszín alatti és az utánpótlást segítő gátak, valamint a betápláló kutak.
A tudományos munka kezdetén – e műszaki megoldások alkalmazhatóságához – először kidolgozták azt a módszertant, melynek alapján kijelölték a potenciálisan szóba jöhető hazai régiókat mind a hat kiválasztott MAR-típusra. Ezt követően a választásuk a Maros–Körös köze legjelentősebb vízföldtani egységére, a Maros-hordalékkúpra esett. A területen az említett műszaki megoldások közül a kutatók a felszín alatti gátas víztározás lehetőségét vizsgálták, amely jelentős tárolókapacitást biztosíthat az aszályosabb időszakokra, egyben hozzájárul a felszín alatti vízkészletek hosszú távú védelméhez. Tehát ebben az esetben nem egy „felülről származó” többletvízbevitelről van szó – mint például a beszivárogtatásnál –, hanem a felszín alatt áramló víznek a visszatartásáról.
Ezt ugyanúgy kell elképzelni, mint egy felszíni gátat, csak éppen a szerkezet a kőzetekben helyezkedik el, és ott duzzasztja vissza a vizet
– magyarázta az eljárást Szőcs Teodóra.
A célirányos mintavételekkel, mérésekkel, korábbi és új geofizikai adatok felhasználásával beazonosították, hogy a Maros-hordalékkúp pontosan mely része lenne alkalmas e gát kivitelezésére. Természetesen azt is figyelembe vették, hol van a legnagyobb vízigény, már csak azért is, mert a hatályos előírások szerint kizárólag ott lehet agrárcélú öntözésre felszín alatti vizet igénybe venni, ahol a felszínen bizonyítottan nem áll rendelkezésre víz. Végül a mintaterületen belül két Békés megyei község, Csanádapáca és Medgyesbodzás vonzáskörzetében, húsz-harminc méteres mélységben találtak rá a megfelelő, sőt kiváló víztartó képességű zónára.
Itt eltemetett folyómedrek vannak, tehát olyan szakaszok, ahol valaha a Maros folyt és rakott le kavicsos-homokos üledéket, a medren kívüli iszapos-agyagos üledék pedig oldalirányú gátként is szolgálhat a tározásnál. Mindezek alapján úgy ítélték meg, hogy ez a terület – a régi folyómedernek gyakorlatilag az újrahasznosításával – megfelelne nagyobb mennyiségű felszín alatti víz készletezésére. A szakemberek a módszertan kidolgozása mellett kockázatelemzést is végeztek, felmérték az esetleges technikai, üzemeltetési, egészségügyi és környezeti rizikófaktorokat.
Az osztályvezető jelezte, hogy természetesen az ország más részein is vannak aszálynak erősen kitett térségek – ilyen például az elsivatagosodással fenyegetett Duna–Tisza közi homokhátság, valamint a Nyírség –, ahol már most csökken a talajvízszint, viszont a mezőgazdasági vízigény jelentős. Ezekben a régiókban szintén felmerülhet a felszín alatti víz-utánpótlási és -tározási szisztémák valamelyikének a használata. A felszíni víztárolással szemben ezek előnyei közé sorolható többek között az, hogy nem esnek ki termőterületek a hasznosításból, párolgással is csak minimális mértékben kell számolni, és a víz szűrése, ezen keresztül pedig a minősége ugyancsak kiválóbb „odalent”. Emellett e műszaki megoldások erősítik azt az egyre inkább elterjedt vízgazdálkodási szemléletet, mely szerint a többlettől nem mihamarabb megszabadulni kell, hanem inkább eltárolni szükséges azt.
A felszín alatti vízutánpótlás hatalmas előnye, hogy fenntartható vízgazdálkodást tesz lehetővé, ebből a szempontból stratégiai jelentőségű” – hangsúlyozta lapunknak a Földtani Igazgatóság vezetője.
Fancsik Tamás úgy fogalmazott: ha a klímaváltozás problémakörében vizsgáljuk a vízgazdálkodást, azt látni, hogy a következő esztendőkben – amikor minden bizonnyal egyre gyakoribbak lesznek a csapadékhiányos periódusok, a csapadék időbeli eloszlása pedig egyenlőtlenebbé válik – az öntözési kérdések mindinkább égetőbbé válnak.
Sőt, könnyen elképzelhető, hogy néhány évtized múlva nemcsak az öntözéssel, hanem a ma még természetesnek vett ivóvízellátással kapcsolatban is kérdések merülnek fel – tette hozzá az igazgató, ezzel is magyarázva az április végén zárult nemzetközi kutatás jelentőségét. Szavai szerint most, hogy a MAR-rendszerek alkalmazására potenciálisan megfelelő területek kiválasztásának a módszertana, valamint a műszaki megoldások is rendelkezésre állnak, „csak” a finanszírozási és a szabályozási környezet kialakítása szükséges az eljárás gyakorlati működtetéséhez.
Érdemes megjegyezni: azt figyelembe véve, hogy az öntözhető terület mérete függ az öntözés módszerétől és a növény vízigényétől, a technológia kialakítható úgy, hogy akár két-három hektár vízutánpótlása is biztosítható legyen.
A folytatásban a kutatói szakpolitikai ajánlások, a MAR-akcióterv véleményezése zajlik, amelyben a szakminisztériumok és az OVF munkatársai vesznek részt. A projektet összefogó szakemberek javaslatot tettek a különféle célzott felszín alatti vízutánpótlási és -tározási műszaki megoldások közép-európai alkalmazhatóságára, a felszín alatti víztározók potenciális térségeire, valamint a kapcsolódó jogi szabályozás és nemzeti stratégiák továbbfejlesztésére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.