BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drágulhat a meggy, de a szezonról a lengyelek taktikázása dönt

Itthon és Európában kisebb lesz a meggytermés, mint az előző években, a piac emiatt keresleti lesz. Ennek megfelelően a termelők bíznak benne, hogy tudják emelni az elmúlt két évben relatíve alacsony árakat, a lengyelek azonban még úgy is bekavarhatnak, hogy rá vannak szorulva a magyar meggyre.

A meggyfák május végi állapotát tükröző prognózisában már a tavalyi 57 ezer tonnásnál némileg alacsonyabbra 50-57 ezer tonna közé teszi az idei meggytermést a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, kissé tágabb intervallumban pedig 53 ezer tonna plusz-mínusz 10 százalékos tartományba becsüli. Három héttel korábban még az 57 ezer tonna volt a becslés centruma.

meggy
Az átlagosnál kevesebb megy terem idén / Fotó: Sóki Tamás / MTI

„Egy átlagos évjáratban 70 ezer tonna terem” – mondta a Világgazdaságnak Apáti Ferenc, a FruitVeB elnöke, aki a becslés bizonytalanságaira is felhívta a figyelmet, mondván, hogy az időjárás jövőbeni alakulása még nagy kockázatokat rejt. A sok csapadék miatti esetleges repedési károk, a vihar-, szél- és jég okozta kiesés még csökkentheti a meggytermést, de beüthetnek most még nem látható növényvédelmi problémák is. Ezekre az elmúlt évtizedben többször is volt példa, és komoly minőségi vagy mennyiségi veszteséghez vezettek a szezon néhány hete alatt is. Másrészt viszont az időjárási körülmények, illetve a betakaríthatóság kedvező alakulása esetén a termés elérheti vagy kismértékben akár meg is haladhatja a tavalyi 57 ezer tonnás szintet.

Az április fagyban károsodott a meggy

Az ország északkeleti régiójában egyértelműen gyengébb a termés, akár 10-30 százalékkal is alacsonyabb lehet, mint tavaly, ami elsősorban az április 19–21-i fagyok következménye. Az ország többi jelentősebb meggyes régiójában (vagyis a Dunántúlon, illetve Pest és Bács-Kiskun vármegyékben) nagyságrendileg a tavalyihoz hasonló termés várható, egyes esetekben még akár valamivel kedvezőbb is. De továbbra is nagyon heterogén a kép fajtánként és még egy szűk termesztőkörzeten belül is – tette hozzá az elnök.

A hűtő- és konzervipari szezon a szokásosnál 10-12 nappal hamarabb, vagyis a napokban megkezdődik. E hét közepén legfőképpen a Dél-Dunántúlon és Bács-Kiskun vármegyében indul el a meggy rázása, sőt, kisebb (néhány száz tonnás) tételben már a múlt héten zajlott az érdi jubileum betakarítása és hűtőipari feldolgozása. Ez rendkívüli esemény, hiszen ez a fajta – minőségi paraméterei és kisebb mennyiségei alapján – az évek többségében jellemzően a frisspiacon hasznosult. A korai szezonkezdetnek egyenes következménye, hogy a szezon befejezése is hamarabb, július 5–8-ra várható.

Veszélyben a gyümölcsösök: több helyen fagyos volt a hajnal

A leghidegebbet ezúttal Kecskemét mérték, ahol mínusz 3,5 fok volt a minimum.

Most már jól látszik, hogy a lengyelországi termőterületeken nagyon súlyos terméskiesést okoztak az áprilisi fagyok. Egyelőre erősen szórnak a lengyel termésprognózisok: az egyes térségek, illetve ültetvények 30 és 70 százalék közötti terméskieséseket szenvedtek el, de vannak régiók, ahol ennél súlyosabb veszteségekről is beszámoltak. A FruitVeB szakértői 50 százalékos terméskiesést tartanak legvalószínűbbnek, de nem zárják ki azt sem, hogy a 2017-eshez hasonlóan mindössze 70 ezer tonna körüli termést takarítanak be a szokásosnak tekinthető 160-180 ezer tonna helyett. Apáti szerint ugyanakkor a lengyel prognózisokban nagyon nagy a bizonytalanság, negatív és pozitív irányban egyaránt, ugyanis hivatalos termésbecslés nincs. A pontos lengyel adatoknak azért lenne döntő jelentősége, mert már az ottani a termés 10 százaléka is 15-20 ezer tonna, így egy 10-20 százalékos vagy annál nagyobb hiba tévesen tudja pozitív vagy negatív irányba orientálni a piacot.

A legvalószínűbbnek tűnő 50 százalékos terméskiesés azt jelenti, hogy mintegy 80-90 ezer tonna meggy hiányozhat a 120-160 ezer tonna meggyet felvevő lengyel lé- és hűtőiparból. Ez az idei hazai termés majdnem duplája. A FruitVeB információi szerint Szerbiában is van kisebb mértékű, 10-20 százalékos terméskiesés, és minden más európai meggytermelő országban a tavalyinál jóval gyengébb meggytermést várnak.Vagyis komolyabb beszerzési alternatívája nincs a lengyel feldolgozóiparnak.

Így valószínűsíthető, hogy a lengyelek intenzív kereslettel és az elmúlt évek hazai meggyárainál magasabb áron lesznek jelen a magyar piacon.

De ennek most még nincs jele: mindenki az árakra vár, és feszültséget okoz, hogy egy-két napon belül kezdődik a szezon, a nyitóárak azonban még mindig nem jelentek meg a piacon.

Apáti szerint logikus lépés a lengyel vevők részéről, hogy mindeddig nem mondtak ki árakat. Az idő ugyanis nem sürgeti őket, a lengyel meggy betakarítása egy hónap múlva kezdődik, bőségesen van idejük magyar meggyet feldolgozni a lengyel szezon előtt. Taktikájuk valószínűsíthetően az, hogy megvárják a hazai feldolgozóipar nyitóárait, és majd ehhez igazítják az általuk kínált árat.

A hazai konzervgyárakat eközben átlag fölötti meggybefőttkészletek nyomják, a nagy német vevők pedig az idei tendereket a szokásosnál 10-30 százalékkal alacsonyabb mennyiségekre írták ki. 

A hazai hűtőipar és léipar szintén keresi és igényli a meggyet, az árak alakítására azonban nem lesz döntő ráhatásuk, mert együttesen mintegy 15-17 ezer tonna nyersanyagot vesznek fel.

A fagyasztott meggy piacán messze a meghatározó szereplők a lengyelek (50-60 ezer tonna készterméket gyártanak, ami a hazai gyártás tízszerese). A hazai hűtőipar számára nagy kockázatot jelentenek a később induló lengyel szezon árai. 

Ha ugyanis a lengyelek a magyar cégeket most „belehajtják” a magas árakba, majd később jóval olcsóbban vásárolnak lengyel alapanyagot, az jelentősen ronthatja a hazai fagyasztott meggy versenyképességét az európai piacon.

Márpedig a lengyel hűtőipar bátran vásárolhat 10-20 ezer tonna magyar meggyet „bármilyen áron”, mert ez a mennyiség az ő alapigényüknek csupán 15-25 százaléka, amit olcsóbb lengyel alapanyaggal „keverve”, kedvező késztermék-önköltséget érhetnek el.

Az idei nyersmeggy-export várhatóan a tavalyi, nagyon szerény 6 ezer tonnás mennyiséget érdemben haladja majd meg, és a meghatározó, mint minden évben, a német vásárlás lesz. De megkötött szerződések, illetve árak még ebben a szegmensben sem alakultak ki.

Az elmúlt két év relatíve alacsony hazai meggyárai után a termelők várakozásai jóval magasabban vannak. A szezonnyitó árakat idén is a hazai konzerviparnak kell kimondania, legalábbis a piac erre vár, a FruitVeB szerint pedig itt vannak feszültségforrások.

Abból indulnak ki, hogy az elmúlt két évben nettó 200 forint körüli volt az első osztályú hűtő- és konzervipari meggy kilónkénti átvételi ára (nagy tételekre, feldolgozóba beszállítva), a hazai és európai kereslet-kínálati viszonyok alapján pedig valószínűsíthető, hogy az idei szezonnyitó árak néhány 10 százalékkal efölött lesznek. A meggyárak későbbi alakulása aztán nagyobbrészt annak függvénye lesz, hogy a lengyelek és más országok irányából mennyire intenzív kereslet nyilvánul meg a meggyért, és milyen árat hajlandók fizetni érte.

Odacsap a piac a meggytermelőknek: csökken a termés, miközben nem nő az ár

Hiába volt a tavalyinál több csapadék 2023-ban, a szakmabeliek szerint nagyot zuhan a meggytermés mennyisége az elmúlt évihez képest. Növekvő költségeik elismertetésére ugyanakkor a termelőknek és feldolgozóknak is kevés esélyük van.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.