BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Találkozó a szellem, a tudás jegyében

Csaknem ezer pedagógus részvételével tartották meg az Apáczai Kiadó IV. Országos Bázisiskolai és a Genius Apáczai Diploma Díjasok I. Országos Találkozóját a Károly Róbert Főiskolán a múlt hét végén. A rendezvényt a SZENÁ-TOROK kórus műsora után Esztergályos Jenő nyitotta meg. Az Apáczai Kiadó ügyvezető igazgatója a találkozó jelentőségéről azt emelte ki, hogy a jelenlévők első kézből értesülhetnek a 2006/2007-es tanév oktatáspolitikai célkitűzéseiről. Varjú László, az MSZP frakcióigazgatója és Ranschburg Jenő professzor előadása után az új tanév rendjét és feladatait ismertette Czímer László, az Oktatási és Kulturális Minisztérium főosztályvezetője. Árok Antal, a Pedagógus Szakszervezet titkára az iskolák és a pedagógusok várható helyzetét vázolta a hallgatóság előtt. A plenáris ülést záró előadásában Esztergályos Jenő az Apáczai Kiadó pedagógusok szolgálatában végzett tevékenységéről beszélt. – A találkozó célja olyan szellemiség, eszmeiség követése és terjesztése, amelyet a kiadó képvisel – mondta el lapunk kérdésére az ügyvezető igazgató, aki úgy vélekedett, hogy emellett a közös barátság, a nyíltság, az őszinteség is elengedhetetlen a jó együttműködés érdekében. A szakmaiság jegyében a késő délutáni órákban szekcióüléseket tartottak, ahol a tanítók, szaktanárok és az intézményvezetők külön megbeszéléseken tárgyaltak a területüket érintő sajátos módszertani kérdésekről. A tartalmas programokban bővelkedő napot este kikapcsolódásként gálaműsor zárta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.