BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Zeppelin gyár – újra szárnyalhat az üzlet, képgalériával

Friedrichshafen városának nincs oka panaszra. Száznyolc éve szállt itt fel az első Zeppelin, a báró nevét viselő alapítvány pedig a második világháború óta jövedelmező vállalkozásokat működtet. A városatyák régi-új célja: népszerűvé tenni a léghajós közlekedést.

Friedrichshafen területén emelkedett először a magasba a legendás Zeppelin léghajó 1900-ban, a város pedig az elkövetkező néhány évtizedben ebből a tényből nem csak profitált. A második világháborúban a léghajó-gyáros gróf működése ismertté tette a helység nevét, amely így a szövetséges erők bombáinak egyik kiemelt célpontjává vált. A háború végén a léghajó-gyártás abbamaradt, Zeppelin gróf emlékét pedig a róla elnevezett alapítvány kezdte gondozni – írja a New York Times.

Ma a város tulajdonában lévő szervezet évente 60-80 millió dolláros jövedelmet hoz a mindössze 57 ezer lakosú településnek. Miután a negyvenes években a léghajógyártásnak vége szakadt, az alapítvány az adományokat különböző sikeres üzletekbe fektette, olyanokba, amelyeket a korábbi Zeppelin gyár alkalmazottai indítottak el. A Zeppelin GmbH részét képezi a ZF Friedrichshafen autógyár és a cégcsoport a Caterpillar termékek kizárólagos forgalmazója Németországban, valamint több közép-európai országban is. A profit egy részét jótékony célokra fordítják, így épült új könyvtár a városban és jutnak ingyenes étkezéshez a rászorulú gyerekek.

A Zeppelin alapítvány irányítói húsz éve döntötték el: újra belevágnak a léghajógyártásba. A döntést kedvezően fogadták azok, akik korábban az eredeti célok elhanyagolása miatt kritizálták a városvezetést. Ugyanakkor fennállt a kérdés: ha megépítették, mit kezdenek egy hetvenhat méter hosszú léghajóval? Friedrichshafen döntéshozói elismerték: nem volt jó ötlet először elkészíteni a terméket, majd utána piacot keresni számára.

Ennek ellenére a léghajó-üzlet lassan fejlődni kezdett, a járművek a legkülönbözőbb célokra használhatóak. Zeppelineket alkalmaztak például levegőminőség mérésre és rendezvények során a tömeg megfigyelésére. De leginkább a turistákat vonzzák a hatalmas légi szivarok. Mostanra számos várost csodálhatnak meg a turisták egy-egy Zeppelin fedélzetéről Németországban, Japánban vagy az Egyesült Királyságban. A léghajók vonzereje akkora, hogy az utasok hajlandóak háromszáz dollár (45 ezer forint) kifizetni egy félórás lebegésért. De a mitikus légi jármű másképp is hasznot hoz a német városnak, amely egész turisztikai iparát a léghajóra építette fel. Sörös palackoktól a névjegyig a legkülönbözőbb árukon látható a jellegzetes sziluettje, mint az egyik városlakó fogalmazott: nem csak imázst, de munkahelyeket is teremt a város számára.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.