BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Most adták át, de a lakások 90 százaléka már elkelt - Fotók

A Sasad Liget lakópark első ütemének átadására került sor ma Újbudán. A komplexum öt épületet és 215 lakást tartalmaz. A megépült lakások 90 százaléka már gazdára talált.

A Sas-hegy déli oldalán fekvő területen kialakuló új városrész - a természeti adottságokra is építve -, a zöld felületek háromnegyedes arányát megőrizve biztosítja a vonzó környezetet az újonnan beköltözők számára – jelentette ki Molnár Gyula, Újbuda polgármestere. 
 
Az épületeken túl a cég a közösségi tereket is fejlesztette. Többek közült épült híd, játszótér, napozó- és pihenőterasz és egy a nagy közös park. A fejlesztő a tágabb környezetet is zöldebbé tette azzal a több mint 800 facsemetével, melyet a Sasad Liget környékén, illetve a kerületben telepített.

A megépült lakások több mint 90 százaléka már gazdára talált. A tulajdonosok a következő napokban már használatba veszik az ingatlanokat, s a közös használatú tereket. A második ütem értékesítése is előrehaladott állapotban van, az elkelt lakások aránya megközelíti az ötven százalékot. Sasad Liget lakópark első üteme a modern újbudai lakókörnyezetet megteremtő lakóövezet-fejlesztési program első nagy állomását jelenti.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.