BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mikola: a társadalmi gondok medikalizálódhatnak

Mikola István, az országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes alelnöke a Világgazdaság egészségpolitikai konferenciáján a gazdasági válság és az egészségügy összefüggéseire figyelmeztetett.

A jelenlegi válsághelyzetben nagyon fontos lenne megerősíteni az egészségügyi szektort - hangsúlyozta Mikola István. Elmondta, számos példa igazolja, hogy válsághelyzetekben a társadalmi bajok egyéni problémaként jelennek meg, mely gondok mediaklizálódnak és így egyéni szinten az egész társadalmat érintő egészségügyi problémaként jelennek meg.

Az emberi erőforrás minden gazdasági fejlődés alapfeltétele - emlékeztetett a fideszes politikus. Az emberi erőforrás védelméhez és építéséhez azonban alapvető feltétel lenne például a közösségileg elismert egyéni szükségletek megfogalmazása. Ehhez azonban társadalmi közmegegyezésre lenne szükség, ennek azonban nyoma sincs a bizottsági alelnök szerint.

A kormányzatnak nincs jövőképe, fogalma sincs, mit akar kezdeni az egészségüggyel - fogalmazott a szakpolitikus. Szerinte elsődleges, hogy átgondolt konszolidációs folyamat kerüljön kialakításra.
Baj van az infrastruktúrával, a humán erőforrással. Utóbbival alapvető gondok vannak. Gondoljunk csak a nővérképzés problémájára, vagy az elöregedés jelenségére - lajstromolt Mikola István, hozzátéve, hogy a népegészségügyi rendszer, a védőnői rendszer, a fogászati rendszer, valamint a gyógyszer-kiskereskedelem is súlyos hiányosságokkal küszködik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.