BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mol: felépültek a bástyák

Elfogadta a lopakodó – nem egyeztetett, de a befolyás megszerzésére törekvő – felvásárlás megakadályozását célzó alapszabály-módosításokat a Mol Nyrt. tegnapi közgyűlése.

Egy stratégiai céllal szakmai együttműködésre és értéknövelésre készülő vevőről elképzelhetetlen, hogy a majdani közös stratégia egyeztetése nélkül vásárolná be magát – jelentette ki Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató, hozzátéve, hogy a közgyűlés döntései után a társaság erősebb és stabilabb, mint valaha. A Mol csoport tavalyi eredményén már érződik a válság: miközben az árbevétel 36 százalékkal nőtt, az üzleti eredmény 35 százalékkal zuhant, az olajárak második féléves esése miatt. Kevesebb üzemanyagot és vegyipari terméket igényelt a piac, zsugorodott a finomítási haszon, és készlettartási veszteség is keletkezett. A 2008-as beszámolót elfogadta a közgyűlés.

Úgy értesültünk, a Gazprom Export leállíthatja a Magyarországra történő teljes gázszállítást, ha a Magyar Energia Hivatal (MEH) nem utasítja importja leállítására az EMFESZ Kft.-t. Az orosz cég azért várja el ezt a lépést a hivataltól, mert a kft. január óta úgy hozott be – mostanáig 160-170 millió dollár értékben – gázt Ukrajna felől, hogy ahhoz maga a szállítója, a RosUkrEnergo is jogosulatlanul jutott.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.