BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Két hét múlva áfaemelés - Ha felkészül, jól járhat!

Heves vitákat kavart az utóbbi hetekben, hogy a július 1-jén hatályba lépő áfaemelés okozhat-e akár több százezer forintos váratlan költséget az új lakást vásárlók számára.

A pénzügyi tárca szerint viszszamenőleges tehernövekedéssel nem kell számolni, a szakemberek szerint azonban igen. Valójában az, hogy az áfaemelés mekkora terheléssel jár a vásárlók számára, a szerződések időzítésén és a már befizetett előlegek arányán múlik.

Ha a vevő az új lakás beszerzéséhez kapcsolódó előleget június 30-ig kifizeti, ez az összeg még a jelenleg hatályos adókulccsal – vagyis 20 százalékkal – adózik. Csak az előleggel le nem fedett ellenérték – vagyis a vételár fennmaradó része – esik az új, 25 százalékos áfakulcs alá – áll a pénzügyi tárca minapi közleményében, amelyet az általános forgalmi adóval kapcsolatos „tévedések” tisztázására tettek közzé.

A PM-ben hozzátették: ha a július 1-je előtt kézhez vett előleg lefedi a teljes vételárat, úgy a teljes öszszeg után 20 százalékos az adó, és ugyanez a helyzet a lakás vagy ház ellenértékébe beszámítható foglalóval. Igaz a 20 százalékos adómérték a július 1-je előtt kifizetett részletekre is.

Mindez magából az áfatörvényből, valamint a május közepén elfogadott jogszabály átmeneti rendelkezéséből fakad. Ezek szerint ugyanis termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetén ha a felek részletfizetésben vagy határozott időre szóló elszámolásban állapodtak meg, teljesítésnek az ellenérték megtérítésének azon esedékessége számít, amelyre az adott részlet vagy elszámolás vonatkozik.

Egyszerűbben: ha a fizetési határidő nem esik július 1-jére vagy ennél későbbi napra, a forgalmi adó mértéke 20 százalék. Ez vonatkozik a havi számlákra is – legyen szó áram-, gáz- vagy közműdíjról: a folyamatos jogviszony keretében nyújtott szolgáltatás esetén adófizetési kötelezettség szintén az adott hónapra kiszámlázott ellenérték esedékességének napján keletkezik.

Ha nem szerepel pontos fizetési határidő a bizonylatokon, a jogszabály szerint a június 30-án hatályos szabályozást – vagyis 20 százalékos adómértéket – kell figyelembe venni akkor, ha az az időszak, amelyre az adott részlet vagy elszámolás vonatkozik, még június 30-ig befejeződik. Így van ez akkor is, ha az ellenérték megtérítésére ennél később, július 1-jén vagy azt követően kerül sor.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.