BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A válság miatt kivonulnak a legnagyobb játékosok az Európából

Az elmúlt két év egyik legjelentősebb változása az európai kereskedelmi ingatlanpiacon az amerikai vevők visszavonulása a hitelválság kirobbanása óta – derül ki a CB Richard Ellis (CBRE) elemzéséből.

Két évvel ezelőtt, amikor az ingatlanpiac virágzott, az amerikai befektetők voltak a legnagyobb játékosok Európában: egyedül 2007 első felében több mint 20 milliárd eurót fektettek be a kontinensen. Habár abban a félévben 9,5 milliárd euró értékű eladással az értékesítői oldalon is jelenetős szerepet játszottak, még így is komoly nettó vevői pozícióban voltak. Mára az amerikai befektetők szinte teljesen eltűntek Európából. Összesen csupán 400 millió eurót fektettek be a földrészen 2009 első felében, ráadásul 700 millió euróért el is adtak befektetéseikből, ami – sok év után először – nettó eladóvá tette ezt a befektetői csoportot az európai befektetési piacon.
 
Az amerikai befektetők visszavonulása különösen a német piacon szembetűnő. Az amerikai érdeklődés csúcsa az európai piac iránt egybeesett a német nyílt végű alapok és német vállalatok erős eladási aktivitásával. A németek jelentős portfolió-értékesítése piacukat a legnagyobb amerikai befektetési célponttá tette: 2006 és 2009 között összesen 36 milliárd eurónyi amerikai befektetés érkezett Németországba, ami az Európába irányuló amerikai befektetések közel felét jelentette. Az Egyesült Királyság és Franciaország is jelentős célállomása volt az amerikai tőkének – ez a három ország vonzotta az USA-ból kereskedelmi ingatlanokba áramló befektetések 84 százalékát. Az amerikai tőke a német lakossági ingatlanpiacon is jelentős szerepet játszott ebben az időszakban.
 
Ray Torto, a CBRE vezető közgazdásza a jelentést kommentálva azt mondta: „Az amerikai befektetők nemcsak az európai piacról tűntek el, de az amerikairól is. Az amerikai vevők tavaly meg voltak róla győződve, hogy alacsonyabb árak jönnek, és igazuk is lett. Vannak arra utaló jelek, hogy az amerikai befektetők a közeljövőben aktívabbá válnak Európában. A ma tőkét gyűjtő amerikai alapok egyre nagyobb mértékben tekintik Európát potenciális befektetési célpontnak, és jelentős tőke áll rendelkezésükre a befektetésekhez.”  

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.