BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezerrel a piacon a Cordia

A lakásértékesítést segítheti, hogy megfizethető mélységbe csökkentek a hitelkamatok

Már jövőre szeretne építési engedélyt kapni legújabb projektjéhez a Futureal Csoport. A Róbert Károly körúton belül – közelebbről meg nem nevezett területen – egy 350-400 lakásból és több ezer négyzetméter irodából álló beruházást készít elő, az első ütemben 150 otthont építtet fel.

A Corvin Sétányon 2010 első felében 670 lakásra várják az engedélyt, közben a madárhegyi és a zuglói beruházásoknál a II. ütemekre akarják beszerezni a hozzájárulást, így összesen körülbelül ezer új lakással kívánnak megjelenni a piacon – tájékoztatott Földi Tibor, a csoport lakásüzletágát irányító Cordia Magyarország Zrt. vezérigazgatója.

A vezető elismerte, hogy gyökeresen átalakult az üzleti környezet a budapesti lakáspiacon, s ez a Cordiát is alkalmazkodásra késztette, de beszámolója szerint semmiféle dömpingakcióra nem kényszerült a cég, refinanszírozásra sem volt szükség a válság miatt. Meglévő vevőkörüknek viszont adtak-adnak kedvezményeket, nyáron az áfanövekedés hatálybalépése előtt például sikerült előre hozatni vásárlásokat.

A vállalat honlapjáról az is kiderül, hogy a mostani őszi időszakban különböző járulékos költségek átvállalását is bedobták. Segítheti az értékesítést, hogy a vevőjelöltek számára mostanra már megfizethető mélységbe csökkentek a hitelkamatok, és megjelent a támogatott forinthitel is.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.