BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egységesítik a csillagokat

Az összes hazai szállodának újra kell pályáznia a csillagaira, hogy 2011. január elseje után is használhassa azokat, ugyanis jövő év második felétől új, egységes kategóriarendszert vezetnek be Magyarországon és hat másik európai országban – értesült a Világgazdaság. Az új tanúsítvány megszerzésének költsége a szálloda nagyságának és jelenlegi csillagszámának, valamint szállodaszövetségi tagságának függvényében 90 ezer forinttól akár közel félmillió forintig is terjedhet. A rendszerhez való csatlakozás nem kötelező, de annak hiányában a jövőben nem használhatók a csillagok kategóriajelzésként. A szakmabeliek szerint az EU-ban úttörőnek számító egységes szállodai kritériumrendszer bevezetése nagy lehetőség a magyar szállodaiparnak: javulhat a hazai szállások minősége, nőhet a vendégek elégedettsége, s ezáltal a számuk is.

Az egységes minőségi követelményrendszer kidolgozására és bevezetésére másfél éves előkészítő munka után most hétfőn új szervezetet hozott létre a cseh, a holland, a magyar, a német, az osztrák, a svájci és a svéd szállodaszövetség Hotelstars Union néven. A közös szállodai minősítési rendszert Ausztriában, Csehországban és Németországban 2010. január elsejétől vezetik be, hazánkban a jogi keretek megteremtésével várhatóan a jövő év második felében, míg Hollandiában és Svájcban 2011-től kerül erre sor.

A hét országban – ezek mintegy 130 millió fős piacot képviselnek – több mint 17 ezer szálloda kategorizálása várható azonos elvek szerint a következő években. A közös szállodai minősítési rendszer összesen 270 feltétel teljesítésén alapul, az elvárások itt jóval professzionálisabbak és alaposabbak, mint a jelenlegi hazai gyakorlatban.

„A remélhetően hamarosan megszülető új szabályozás szerint a csillagbesorolás védjegytulajdonosa a turizmusért is felelős Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium lesz, de a megbízásából a Magyar Szállodaszövetség végzi majd a védjeggyel kapcsolatos teendőket” – mondta a Világgazdaságnak Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség januárban hivatalba lépő új elnöke. „A csatlakozás az új minősítő rendszerhez önkéntes jellegű, azonban az a szálloda, amelyik ezt nem teszi meg, 2011 januárjától nem használhatja a csillagokat minőségi kategóriaként” – tette hozzá. Annak, aki szeretné alkalmazni az egységes minőségi besorolást, a jelenlegi önminősítés helyett meg kell pályáznia a védjegyet, és minősíttetnie kell magát a szállodaszövetséggel. „Ennek díja a szálloda nagysága és a megpályázott csillagok számának függvényében a szövetség tagjainak 90–180 ezer forint lehet, a nem tagoknak viszont ennek akár a duplája” – mondta Erdei János. Cserében négy évig használhatják az immár hivatalos, nemzetközileg is elismert csillagjaikat a szállodák. Fogyasztói bejelentés alapján azonban bármikor történhet utólagos ellenőrzés, így adott esetben a már jóváhagyott minősítésen is ronthatnak. A szakértők egyébként nem számítanak arra, hogy sok hotel veszítene mostani csillagainak számából.

Sőt, a szakmabeliek szerint a Hotelstars Union tanúsítványa – amely az érintett országokban egységesíti az EU eddigi, eltérő követelményeken alapuló szállodai minősítő rendszereit – jelentősen felpörgetheti a hazai szállodaipart. „Jelentős presztízst jelenthet hazánknak, hogy már a rendszer létrehozásában is részt vettünk, és az itthoni hotelek elsőként csatlakozhatnak hozzá. Ezt marketingoldalról is mindenképpen ki lehet majd használni” – mondta lapunknak Maráczi Gábor, a Danubius Hotel Astoria igazgatója, a Magyar Szállodaszövetség alelnöke.

Az új minősítéssel átláthatóbb lesz a vendégek számára a hazai, illetve a többi tagországbeli hotelek osztályba sorolása, a követelményeknek való megfelelési kényszer, valamint az utólagos ellenőrzések bizonyosan megemelik a szállodák színvonalát is. „A magyar beutazóturizmus szempontjából is kiemelkedően fontos az újítás, hiszen a külföldi vendégéjszakák 75 százalékát a rendszerben részt vevő másik hat országból érkező turisták generálják hazánkban. Az egységes minősítéssel pedig biztosak lehetnek benne, hogy ugyanolyan kategóriájú hotel esetében ugyanolyan minőségű szolgáltatásra számíthatnak Magyarországon, mint a saját hazájukban. Emellett jól összehasonlíthatóvá válik az országok között a szálláshelyek ár-érték aránya” – véli Erdei János.

Szállodaipar: folytatódó recesszió

Nem következett be trendforduló a szálláshely-szolgáltatási piacot 2008 vége óta jellemző visszaesésben: októberben is – akár az első kilenc hónap mindegyikében – alacsonyabb vendégforgalmat regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyek, mint 2008 azonos időszakában – derül ki a KSH múlt héten publikált gyorsjelentéséből. Az idén január és október között a vendégek, illetve

a vendégéjszakák száma egyaránt 8 százalékkal csökkent.

A kereskedelmi szálláshelyek összesen 193 milliárd forint bruttó árbevételt értek el a periódusban – amely 10 százalékos csökkenés –, ezen belül a szállásdíjbevétel 112 milliárd forint volt.

a vendégéjszakák száma egyaránt 8 százalékkal csökkent.

A kereskedelmi szálláshelyek összesen 193 milliárd forint bruttó árbevételt értek el a periódusban – amely 10 százalékos csökkenés –, ezen belül a szállásdíjbevétel 112 milliárd forint volt.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.