BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Árulók után nyomoz a Google

A Reuters információi szerint a keresőóriás vizsgálatot folytat arról, hogy saját alkalmazottai részt vettek-e a Kínából a cég ellen irányuló hacker támadásban.

Kínai hackerek a múlt héten indítottak támadást a Google és más amerikai cégek ellen. Az elemzők szerint az akció olyan összetettsége és jellege arra utal, hogy profik állnak a háttérben és nem kizárt, hogy Peking is részt vett a szervezésben.

A Reutersnek nyilatkozó jól értesült források szerint a Google most azt próbálja felderíteni, részt vettek-e a cég kínai központjában dolgozó munkatársak az akcióban. A keresőóriás a hír hallatán leszögezte: nem kommentálnak találgatásokat, a vizsgálat jelenleg folyik. A hírügynökségnek egy biztonsági szakértő elmondta: a hackerek a Hydraq nevű trójai programot használták és a támadás kifinomultságát nem a felhasznált szoftver adta, hanem az, hogy tudták, kit érdemes megcélozni.

A helyi média jelentései szerint január 13-t követően a Google China több munkatársától megvonták a belépési jogot, egyeseket felfüggesztettek, míg másokat áthelyeztek a cég Csendes-óceáni térségben található irodáiba.

A Google az akció után kilátásba helyezte, hogy elhagyja Kínát, de ma cáfolta, hogy erről már döntés született. A vállalat és a kínai kormány a napokban tárgyal az ügyről.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.