BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fektessen kutatás+fejlesztésbe!

A kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére is nyereséges maradt a vezető üzleti analitikai megoldásszállító SAS, amelynek árbevétele 2,2 százalékkal emelkedett 2009-ben. Ügyfelei közé tartozik a száz legnagyobb amerikai cég közül 92. Más eredménye is volt tavaly a cégnek: a FORTUNE magazin kutatása szerint 2009 legjobb munkahelye volt.

Folytatta megalakulása óta, az 34 éve tartó töretlen növekedési trendjét a SAS, amely tavaly 2,31 milliárd dolláros rekord árbevételt ért el. Jim Goodnight, a SAS vezérigazgatója szerint ez a teljesítmény újabb bizonyítéka annak, hogy hosszú távon megtérül az a tőke, amelyet a vállalat az ügyfélkapcsolataikba, munkatársaiba, valamint kutatásfejlesztési tevékenységébe fektet.

Az amerikai központú, nemzetközi vállalatcsoport stratégiai szinten kötelezte el magát az innováció és munkavállalói mellett: válság ide vagy oda, árbevételének 23 százalékát forgatta vissza K+F-be, és a piaci nyomás ellenére sikerült elbocsátások nélkül zárnia a tavalyi évet. A SAS jelentéséből kiolvasható, hogy iparági alkalmazásait tekintve kimagasló növekedési ütemet ért el a banki, a kormányzati, az egészségügyi, a biztosítási és a kiskereskedelmi szektorban.

A SAS szoftvereinek alkalmazási területeit tekintve elsősorban az analitikai, az ügyfél-intelligencia, az adatintegrációs és a kockázatkezelési eszközök iránt mutatkozott tavaly kiemelkedő kereslet, ugyanakkor földrajzilag a legnagyobb fejlődést a feltörekvő piacokon, így a kelet-európai országokban ért el a vállalat.

Magyarországon a SAS a korábbi évek tendenciáját folytatta, és ismét forgalomnövekedést realizált - nyilatkozta Musza István a SAS Institute magyarországi cégvezetője. A jövőben arra számít, hogy a gazdaság élénkülésével és az árbevételek növekedésével a cégek továbbra is hatékonyságukra összpontosítanak majd és erősítik ügyfélközpontúságukat, s folytatják optimalizációs törekvéseik megvalósítását - tette hozzá.

A SAS üzleti analitikai szoftverek és szolgáltatások piacvezető szállítója, s a legnagyobb független üzleti intelligencia fejlesztő. A vállalati intelligencia platformra épülő innovatív üzleti alkalmazások révén a SAS 45 ezer vállalat számára nyújt támogatást a teljesítmény növeléséhez és a jobb döntések gyorsabb meghozatalához.

Világgazdaság Online A SAS A SAS üzleti analitikai szoftverek és szolgáltatások piacvezető szállítója, s a legnagyobb független üzleti intelligencia fejlesztő. A vállalati intelligencia platformra épülő innovatív üzleti alkalmazások révén a SAS 45 ezer vállalat számára nyújt támogatást a teljesítmény növeléséhez és a jobb döntések gyorsabb meghozatalához. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.