BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiegyenlített volt a verseny

„Az Országos Esettanulmány Verseny szakmai koordinátora, Bakacsi Gyula 11 évvel ezelőtt azért indította útjára ezt a szellemi küzdelemsorozatot, hogy nálunk is meghonosítsa a Nyugat-Európában és a tengerentúlon már régóta ismert és alkalmazott esetmegoldó módszert” – emlékezett a kezdetekre Krómer Péter, az OEV egyik fő szervezője. Mint mondta, „az első néhány alkalommal még messze elmaradtunk a neves business schoolok versenyeinek színvonalától”, de a diákcsapatok évről évre egyre felkészültebben jelentkeznek a megméretésre. Ezért is szavaz bizalmat a versenynek mind több cég. Egy részük meg van győződve arról: ezek az alkalmak jó irányba mutatnak, a magyar oktatást ugyanis ki kell egészíteni a gyakorlati tudást erősítő technikákkal. Az újonnan csatlakozó támogatók pedig – látva a verseny sikerességét – nem szeretnének kimaradni. Ma már a gazdaság szinte minden szegmensét reprezentálják a szponzorok, számuk a válság ellenére is nőtt – jelentette ki Krómer Péter.

Szerinte a mostani, tizenegyedik küzdelem volt a legszínvonalasabb, s ebben nem kis szerepet játszott az, hogy kiegyenlítetté vált a csapatok tudása, nem szakadt szét a mezőny. Izgalmas volt azt is látni, hogy a zsűri tagjainak a véleménye mennyire megoszlott annak mentén, hogy tulajdonosi vagy tanácsadói szemlélettel értékelték az esetmegoldásokat.

A versenyben elinduló diákok akár még a jövőjüket is megalapozhatják a szerepléssel – jegyezte meg Krómer Péter –, a zsűri munkájában részt vevő vállalatok képviselői ugyanis munkáltatói szemszögből is követték az eseményeket, vizsgálták, hogy az éles helyzetekben milyen reakciókat adnak a versenyzők. Így elképzelhető, hogy a ma még az egyetemi padokban helyet foglaló fiatalok egy esetleges későbbi felvételi procedúrában néhány kört ki is hagyhatnak a HR-szűrés során – tette hozzá. VG

Szakmai koordinátor

Bakacsi Gyula

Szervező

EVK Szakkollégium

Dudás Edit

Fuchs Bettina fő szervező

Krómer Péter fő szervező

Kujbus Gergő

Lepeták Attila

Tóth Eszter Lilla

Vindics Anna

Zsólyom Adriána

Bakacsi Gyula

Szervező

EVK Szakkollégium

Dudás Edit

Fuchs Bettina fő szervező

Krómer Péter fő szervező

Kujbus Gergő

Lepeták Attila

Tóth Eszter Lilla

Vindics Anna

Zsólyom Adriána-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.