BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Telenor lesz a Pannonból

A napokban 250 fő, a teljes létszám 17 százaléka kapta kézhez felmondólevelét a törökbálinti székhelyű Pannon GSM Távközlési Zrt.-nél – erősítette meg a Világgazdaság értesülését Anders Jensen, a mobilszolgáltató vezérigazgatója. Hozzátette: a létszámleépítés része a cég által az idei évre elhatározott takarékosabb költséggazdálkodásnak. Önmagában a karcsúsítás 1,9 milliárd forintos megtakarítást jelent. A társaság, mint ahogy egy hónapja a vezérigazgató már jelezte is, erre az évre egyéb költségeiből ezenfelül még további 3 milliárd forintot kíván megtakarítani. Kiemelte, hogy a költséghatékonysági lépések nem profitrepatriálási célokat szolgálnak, hanem ebből kívánják finanszírozni a növekedést hozó új termékeket és szolgáltatásokat, illetve ezek nyújtanak fedezetet a társaság névváltással kapcsolatos költségeire is.

A Pannon vezetése ugyanis tegnap bejelentette, hogy a mobilszolgáltató felveszi norvég anyavállalatának, a Telenornak a nevét. A névváltási kampány előreláthatólag három hónapot vesz igénybe. Az időzítés indokául Anders Jensen a recesszió fokozatos lecsengését jelölte meg, bár jelezte, hogy tisztában vannak vele, az idén még inkább stagnáló piaccal számolhatnak Magyarországon, de 2011-től már ismét elindulhat a növekedés.

A névváltással pedig itthon is jobban érvényesülhetnek a 174 millió előfizetőt számláló, 13 európai és ázsiai országban jelen lévő és a világ hatodik legnagyobb globális mobilszolgáltatójának számító norvég csoport erősségei márkában termékekben egyaránt. A cég egyben bejelentette azt is, hogy elindítja Digitális Magyarország elnevezésű kezdeményezését, amelyben globális technológiai multik és hazai egyetemi kutatóhelyek közreműködésével mintegy 16 projektet indítanak a széles sávú mobilinternetes kommunikációban rejlő lehetőségek kiaknázására. Az első projektek egyike keretében áprilistól a kínai ZTE Corp. bevonásával a „magyar Telenor” is tesztelni kezdi a mobil-szélessáv negyedik generációját jelképező LTE (Long Term Evolution) technológiát. Anders Jensen a piaci körülmények alakulásától függően 2012-től Magyarországon is lehetségesnek tartja az LTE kereskedelmi bevezetését. A hazai mobilpiacot is sújtó recesszió nyomán a Pannon GSM Mobil Távközlési Zrt. a múlt évet 6 százalékkal kisebb forgalommal és gyengébb jövedelmezőségi mutatókkal zárta.

A második legnagyobb hazai operátor 2009-es bevétele 177,0, EBITDA-ja 73,4 milliárd forint volt, utóbbi 3,6 milliárddal kevesebb az egy évvel korábbinál.

A recesszió a beruházásokon is nyomot hagyott. Az ilyen célra fordított Capex 2009-ben 12,9 milliárd forint volt, majd 30 százalékkal kevesebb, mint egy éve, ebből a mobilinternet fejlesztésére közel hárommilliárd jutott. A cég a mobilos adatátvitel egyik legígéretesebb területének véli a gépek közötti kommunikációt, ennek egyik legszemléletesebb példája lehet a „mobilizált” háztartási energiamérő, amely automatikusan küldi a fogyasztási adatokat az illetékes szolgáltatóhoz.

Költséges váltások

A hazai mobilpiac eddigi történetében a mostanin kívül két nagy márka-, illetve logóváltás zajlott le, elsőként 2004 májusában a Westel vette fel anyamárkájának, a T-Mobile-nak a nevét.

Két évvel később a Pannont is „meggyanúsították” egy hasonló akcióval, de akkor a mobilszolgáltató végül csak az anyacég logóját vette át.

A márka- és logóváltás költségeit mindegyik cég hétpecsétes titokként igyekezett kezelni, az ezzel kapcsolatos találgatások többsége egyenként milliárd forintos kiadást is feltételezett.

Két évvel később a Pannont is „meggyanúsították” egy hasonló akcióval, de akkor a mobilszolgáltató végül csak az anyacég logóját vette át.

A márka- és logóváltás költségeit mindegyik cég hétpecsétes titokként igyekezett kezelni, az ezzel kapcsolatos találgatások többsége egyenként milliárd forintos kiadást is feltételezett.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.