BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Többet keres egy kőműves, mint egy pilóta

Úgy tűnik, hiábavaló a többévnyi megfeszített tanulás, egy kőműves még mindig többet keres, mint egy diplomás – olvasható a Fejér Megyei Hírlapban. A Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központhoz beérkezett állásajánlatokban a gépészmérnököknek főiskolai vagy egyetemi végzettséggel 135–180 ezer forint közötti bruttó bért ajánlanak a cégek, a technikumot végzettek 150–180 ezer forint bruttó fizetésre számíthatnak. Általános orvost is keresnek, itt bruttó 136–176 ezer forintot tudnak ajánlani a jelentkezőnek. Ezt – jóval kevesebb tanulással – általános iskolai bizonyítvánnyal is megkeresheti az, aki a hét öt napján három műszakos munkarendben vállal munkát mint csomagoló. Jóval kevesebb fizetésre számíthat az, aki általános ápolónőként helyezkedne el, itt mindössze 84 ezret, de maximum 100 ezer forintot ajánlanak. A tanároknak sem ajánlanak többet, a jelentkezők legfeljebb 100 ezer forintos fizetésre számíthatnak.

A munkaügyi központba érkezett ajánlatok szerint ugyanakkor egy kőműves 160 ezer forintot is megkeres. A kereskedelmi ügyintézők gimnáziumi végzettséggel 74–160 ezer forint közötti bruttó jövedelemre számíthatnak. Ennél jóval kevesebbet ér manapság egy pilóta, akinek 106–130 ezer forint közötti bruttó bért ajánlanak többéves felsőfokú tanulmány után is. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.