BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Válságálló falusi turizmus

Jót tett a szállásadóknak a kistermelői rendelet módosítása – Januárban jön a napraforgós védjegy

Válságban is jól tartja magát a falusi turizmus. Miután tavaly, ha csekély mértékben is, de tovább nőtt a vendégek száma az előző évhez képest – miközben a kereskedelmi szálláshelyek forgalma csökkent –, az idei év eddig eltelt időszakában is a tavalyihoz hasonló telítettséggel működtek a falusi szálláshelyek, leszámítva a viharos és hideg májust, amikor érezhetően visszaesett a forgalom. Az év eleji kedvezőtlen változások, az üdülési csekk megadóztatása és az ágazatban tevékenykedők adókedvezményének eltörlése után július elején a szakma egyik régi vágya teljesült a módosított kistermelői rendelettel, amely a falusi vendégasztal-szolgáltatás lehetőségeit bővíti. Szintén jelentős minőségbeli fejlődést hozhat magával a januártól életbe lépő, konkrét követelményrendszerhez kötött napraforgós minősítő védjegy.

„A májusi borzalmas időjárás a falusi szálláshelyek forgalmát is megviselte, ebben a hónapban így biztosan kevesebb vendég volt tavalyhoz képest, a többi időszakban azonban az előző évhez nagyjából hasonlóan alakult a kihasználtság a falusinak minősíthető egyéb szálláshelyeken” – mondta a Világgazdaságnak Csizmadia László, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének (Fatosz) elnöke. Tavaly a válság ellenére meglepően jó évet zárt a hazai falusi turizmus 2008-hoz képest. „Ennek az egyik oka minden bizonnyal az, hogy megnövekedett a hazai turisták árérzékenysége, a falusi szálláshelyek pedig e tekintetben rendkívül versenyképesek, hiszen fejenként 2-3 ezer forintért is el lehet tölteni bennük egy éjszakát” – magyarázta. Véleménye szerint a falusi turizmus népszerűsödése annak is köszönhető, hogy folyamatosan javul a szálláshelyek minősége, s bővül az ott igénybe vehető szolgáltatások köre. Mára ugyanis jellemzően szinte minden szobához külön fürdő, mellékhelyiség, bejárat tartozik, az újonnan épülő falusi szálláshelyeken pedig sok üzemeltető igyekszik legalább egy akadálymentes szobát kialakítani, több helyen pedig a szolgáltatások bővüléseként például medence, szauna, jacuzzi is várja a vendégeket.

A hagyományos falusi turisztikai szolgáltatások palettáját pedig tovább bővítheti a júliusban hatályba lépett módosított kistermelői rendelet, amely a vendégasztal-szolgáltatás keretében engedélyezi többek közt a házi vágást, valamint az ökörsütést, disznótort, pörköltfőzést a falusi vendéglátónál.

„A rendelet módosítása abszolút pozitívan érinti a falusi turizmust, a háztáji termékek kóstolásának a lehetősége ugyanis még több vendéget vonzhat a falusi szálláshelyekre” – véli Csizmadia László, aki szerint a falusi és agroturizmus egyéb tevékenységeinek (helyi népi, építészeti, kulturális értékek, örökségek, a falusi élet- és munkakultúrához kapcsolódó hagyományok, helyi gazdálkodási módok, termelési szokások bemutatása, saját előállítású népművészeti és kézművestermék értékesítése, kézműves-bemutató, egyéb rendezvények) jogi hátterét is vissza kellene állítani, a terület ugyanis egy 2009-es rendeletmódosítás után szabályozatlanná vált.

Az ágazat számára további minőségbeli fejlődést jelent, egyben a vendégek tájékozódását és választását is megkönnyíti, hogy 2011. január elsejétől megváltozik a falusi szálláshelyek úgynevezett napraforgós minősítő rendszere. A napraforgók ugyan megmaradnak, de a korábbi jogszabályban megengedett önminősítés megszűnik, és helyette védjeggyé válik a kategóriarendszer. Ezt csak azok a szálláshelyek használhatják, amelyek pályáznak rá, és az egyes napraforgószámhoz tartozó konkrét követelményeket teljesítik. A minőségi előírások nemcsak alapvető tárgyi, hanem személyi és egyéb fakultatív szolgáltatási feltételeket is támasztanak majd, bizonyos szint felett például azt, hogy a falusi szállásadónak folyamatosan képeznie kell magát. A Fatosz elnöke az előbbiek mellett az e-marketing fejlesztését és az elektronikus foglalási rendszer kiterjesztését látja a falusi szálláshelyekkel kapcsolatos legfőbb teendőnek. A falusi turizmus – amely évek óta a hazai idegenforgalom egyik sikerágának számít – a szakmabeliek szerint a vidékfejlesztés egyik kulcsfontosságú eleme, hiszen amellett, hogy elősegíti a hagyományápolást, piacot nyújt a helyi termelők számára és jövedelemkiegészítést a vidéki embereknek.


Falusi szálláshelyek nagykatalógusa

Lezárult a Falusi Turizmus Centrum szálláskatalógus-projektjének első szakasza, így a www.falutur.hu/szallas címen immár megtalálható az ország valamennyi településének turisztikai célú szálláshelye. A szálláskatalógusban 1500 magyarországi település 40 ezer szálláshelyéről található információ. A katalógust kiegészítő Google online térképre a katalógus adatait mellékelték, így könnyen áttekinthetővé válik egy-egy térség szállásszolgáltatója.

A falusi turizmus részesedése (2008)

az összes hazai szállóvendég 2,5 százaléka

az összes hazai vendégéjszaka 3,1 százaléka

az összes magyarországi szálláshely 9 százaléka

az összes hazai vendégéjszaka 3,1 százaléka

az összes magyarországi szálláshely 9 százaléka-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.