BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Amerikai bizodízel tenger az EU-ban

Az Európai Unió a The Wall Street Journal értesülései szerint felügyeleti vizsgálatot kezdeményez az amerikai biodízel forgalmazókkal szemben, mivel a jelek szerint a cégek trükkökkel megkerülik az amerikai termékre kivetett vámot.

Az Európai Unió tavaly óta alkalmaz védővámot az amerikai biodízel importtal szemben, mivel a kontinens termelői szerint a tengerentúli behozatal jelentősen csökkentette versenyképességüket, és a kapacitások leépítéséhez vezetett.

Az amerikai exportőrök, akik állami támogatás segítségével nyomják le áraikat, a gyanú szerint ásványolajjal és más anyagokkal hígítják fel az üzemanyagot, hogy így kerüljék meg a vám megfizetését, azt ugyanis csak a legalább 20 százalék tiszta biodízelt tartalmazó import után kell megfizetni. Emellett az illetékesek úgy tudják, hogy a cégek harmadik országokba szállítják az üzemanyagot, hogy onnan vámmentesen hozhassák be az EU területére.

Az amerikai termelők 2009 márciusa óta fizetnek 409 eurós tonnánkénti vámot az import után, de a megfigyelések szerint azóta jelentősen csökkent a közvetlen szállítások száma, helyette Kanadából és Szingapúrból érkezik az üzemanyag. Az európai termelők szerint a biodízel normál benzinnel való keverése után adott gallononkénti 1 dolláros adókedvezmény hatására az Archer Daniles Midland Co. és más hasonló cégek olcsó biodízellel árasztják el a piacot.

A The Wall Street Journalnek nyilatkozó uniós diplomaták egyelőre nem tudják biztosan, hogy megindul-e a vizsgálat az ügyben.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.