BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A válságadók miatt a közbeszerzésektől is eleshetnek a kisebb cégek

Még lázas számítgatás folyik a válságadónak a telekommunikációs ágazatban érintett cégekre és a piacra gyakorolt hatásaival kapcsolatban. A különadó miatt veszteségessé válók kiesnek a közbeszerzésből is.

Még lázas számítgatás folyik a válságadónak a távközlési ágazatban érintett cégekre és a piacra gyakorolt hatásaival kapcsolatban, ám a szereplők szerint az már most megállapítható, több ponton is aggályos a kormányzati terv.

A szakma például nemcsak a különadó tényét, hanem azt a döntést is kezdettől hibásnak tartotta, hogy az adó alapja a nettó árbevétel lett, nem pedig – ahogy eredetileg hirdetve volt – a nyereség, így ugyanis az intézkedés nem egyenlő terhet ró az ágazatban működő cégekre. Szakértők szerint emellett lesznek olyan szolgáltatók is, amelyeket a különadó tesz veszteségessé, így azok a jelenlegi szabályok alapján nem indulhatnak a közbeszerzési, illetve egyéb tendereken. Az első számú szereplő, az MTelekom árfolyamán mindenesetre már látszik a sarc hatása: az utóbbi hetekben meredek zuhanásba kezdett a kurzus.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.