Merre tovább gépipar?

 Az ágazatra ugyanis a folyamatos megújulás kényszere a jellemző, amihez belső és külső – a piaci szereplők, illetve az állam – aktivitására egyaránt szükség van. Hiszen – ahogy Szegő Róbert, a hazai gépipar egyik prominens szereplőjének, a Gordiusz Alfának az ügyvezetője rámutat: a kulcs a közvetett és közvetlen exportban keresendő. Abban pedig, hogy egy hazai kis- és középvállalat, de akár nagyvállalat is sikerrel nyerjen teret különféle külpiacokon, elengedhetetlen olyan állami rásegítés, mint az exporthitelezés, a külföldi inkubációs lehetőségek, a külpiaci információk átadása, a tőkekihelyezés segítése, illetve a beszállító-ipari partnerek felkutatása, azonban a piaci szereplőknek is a jelenleginél proaktívabban kell tevékenykedniük. Nem csak a gépiparban tevékenykedő cégek érdeke, hogy az ágazat minél sikeresebb legyen, hanem az egész gazdaságé is, amelynek egyik legmeghatározóbb ágazata éppen ez – vallja Szegő Róbert. Ugyanis a gépipar adja a GDP legalább 10 százalékát, illetve a magyar export több mint a felét.
 
A már meglévő exportpiacokon való megerősödés, illetve újakra való betörés lehet a gépipari szereplők szerint az egyik gyógyír az ágazat bajaira. Habár az európai uniós, ezen belül kiemelkedően a német piac „tartja el” a magyarországi gépipart, új lehetőségek iránt kellene nézni, illetve olyanokat megdolgozni, amelyeket már felfedeztek ugyan, de amelyeken elkélne az állam rásegítése. Ilyen a délkelet-európai térség több országa, így Szerbia, de Oroszország vagy Ukrajna – hoz példákat Szegő, aki azonban azt is hozzáteszi: érdemes egyes gépipari termékek esetében még távolabbi piacokat is megcélozni – például a fejlődő afrikai országokban lehetne keresnivalónk mezőgazdasági gépekkel valamint a megújuló energiaipar kiszolgálása. Ez utóbbi természetes felvevőpiaca lehetne például Kína, ahol egyébként már most igen sok környezetvédelmi projekt fut magyar részvétellel, s ezt meglovagolva elképzelhető a betörés a megújuló energiai piacára, amire a kínaiak várják is a külföldieket.
 
De ezeken a piacokon olyan nagy a harc a fejlett és néhány fejlődő ország szállítói részéről, hogy állami segítség nélkül a magyar cégek labdába sem nagyon tudnak rúgni – hívja fel egy világgazdasági trendre a figyelmet Szegő.

Pedig bármely kereskedelmi relációt vesszük is alapul, azt láthatjuk, hogy a gépek, szállítóeszközök árufőcsoport adja az adott piacra irányuló magyar kivitel tetemes hányadát.  Az idén az első háromnegyedévben ez az árufőcsoport durván hatvan százalékban részesült a kivitelből, s több mint húsz százalékkal növelte exportját az előző év, hasonló időszakához képest – olvasható ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.  A legfrissebb KSH-adatok szerint ezen belül az átlagot meghaladó mértékben bővült az általános rendeltetésű ipari gép, illetve a villamos gép, készülék és műszer árufőcsoport mindkét irányú forgalmának (exportnak és importnak) a volumene, a növekmény legnagyobb része egyébként a német viszonylatban realizálódott. 

A behozatalban egyébként a gépek, szállítóeszközök árufőcsoportjának a részesedése durván 50 százalékos és dinamikája pedig még valamelyest meg is haladja az exportét.  Az pedig, hogy az említett árufőcsoport egyenlege az első kilenc hónapban meghaladta a 7 milliárd eurót (!), egyértelműen jelzi: az ágazat piaci szereplőinek jogos az igénye arra, hogy a gépipar igenis legyen prioritás az elkövetkező évek gazdaságpolitikájában és mint ilyen kapjon a jelenleginél nagyobb figyelmet, támogatást az állam részéről – kezdve a január közepén meghirdetendő Új Széchenyi-tervben, amelynek deklarált célja a hazai mikro-, kis- és középvállalati kör megerősítése. Az exportban erre nagy szükség is van, hiszen a magyar kivitel durván négyötödét a külföldi multik, illetve néhány magyar nagyvállalat adja, s csak mintegy 18 százalékát bonyolítják a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások.
 
Külső segítséggel, ám belső erőből is kell keresni a kitörési pontokat a hazai gépipar számára – sommázza az ügyvezető. Ám ahhoz, hogy a lehetőségekből valóság váljon, sok mindenre van szükség. Részint a piaci szereplőknek maguknak is tenniük kell – egyebek között folyamatosan meg kell újulniuk, beleértve a technológiájukat, gépparkjukat. Ehhez a meglévő pályázati pénzek eddigiektől eltérő hasznosítására  volna szükség, hiszen a piaci szereplők jobbára nem csúcstechnológiába invesztálnak, hanem olyan technikába-technológiába, amely pár év alatt elavulttá válik. A  gépipar szereplőinek emellett a jelenleginél nagyobb összefogásra is szükségük lenne. Arra, hogy keressék és találják meg az együttműködés lehetőségeit, azokat a pontokat, amelyek mentén összefoghatnának egymással, s így nagyobb erőt és potenciált alkotva sikeresebben tudnának kilépni a világpiacra.

Ám még ha mindez meg is valósul, kívülről még kell rásegítés. Persze nem kell valami nagy újdonságokra gondolni, mondja Szegő, hozzátéve: tulajdonképpen a meglévő eszközök specifikusabb, célzottabb és fokozatosabb alkalmazása lehetne a megoldás. Az egyik ilyen elvárt és nemzetközi kötelezettségeink által is engedélyezett – támogatás az exporthitelezés, amelyhez ma ritkán jutnak a kis- és középvállalatok. Például az Egyesült Államokban azok a hazai cégek, amelyek afrikai piacra dolgoznak, 5-10 éves állami hitelt kapnak tevékenységükhöz. A gazdasági kormányzat feladata lenne megfelelő konstrukciók létrehozása és működtetése – említ egy példát az ügyvezető, aki egyébként kiválónak és gyors ütemben fejlesztendőnek tartja azt a kezdeményezést, amelyet az ITD Hungary indított tavaly az útjára: az információs pontok hálózatának a kiépítését, amely információval és inkubációs lehetőségekkel látják el az exportban aktív, illetve aktivizálódó, s a tőkekihelyezést fontolgató cégeket, egyelőre négy helyszínen (Podgoricában, Bukarestben, Újvidéken és Sepsiszentgyörgyön).  
 
Végül, de nem utolsósorban a gépipari szereplők elvárnák, hogy a közvetett exportban is segítsék őket. Ugyanis Szegő szerint a tervek ellenére e téren nagyon rosszul állunk. Pedig a piaci diverzifikációhoz ez is elengedhetetlen azonban elvben ma egyre több lehetőség lehetne rá – elég, ha csak a nagy autóipari szereplők folyamatosan betelepedésére, illetve a már itt lévők fejlesztéseire gondolunk. Ám ez már egy külön történet része – mondja a Gordiusz Alfa ügyvezetője, Szegő Róbert.