BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túlárazás, kényszereladás - Ijesztő a helyzet a lakáspiacon

Tavaly már megjelentek, idén várhatóan még nagyobb arányban lesznek jelen az ingatlanpiacon a kényszerértékesítők. Országos szinten a teljes tranzakciószám 10 százalékát teszik ki azok az eladások, ahol a tulajdonos fizetési nehézség miatt kénytelen megválni ingatlanától. Az Otthon Centrum felmérése szerint ez a jelenség leginkább a budapesti agglomerációban és az ország nyugati megyéiben figyelhető meg.

Az olcsó lakások piacra kerülésével megjelentek a befektetési céllal vásárló vevők, akik jellemzően ár alapján döntenek egy-egy ingatlan megvásárlásakor. Az ingatlanpiacot leginkább az befolyásolja, hogy a hitelből vásárolt ingatlanok tulajdonosai hogyan viselik az egyre nehezedő hitelterheket. Deviza alapú lakáshitelek esetében hat százalék, forint alapúak esetében négy százalék körüli a kilencven napon túli késedelemben lévő hitelek aránya.

A nehéz helyzet ellenére, a megszorult tulajdonosok még nem szánták rá magukat tömegesen az eladásra, de az Otthon Centrum szerint a kényszerértékesítés már megjelent a piacon. A kényszerértékesítések aránya ugyan területenként eltérő, de az Otthon Centrum tapasztalatai szerint országos szinten a teljes tranzakciószám 10 százalékát teszik ki azok az eladások, ahol a tulajdonos fizetési nehézség miatt kénytelen megválni ingatlanától.

A területi eltéréseket az ott élők jövedelmi viszonyai, az ingatlanok értéke és felvett hitelek nagysága határozza meg. A budapesti agglomerációban például nagy arányban fordulnak elő nagy értékű családi házak, melyek vásárláskori értéke több tíz millió forint volt. A válságot megelőző időszak finanszírozási gyakorlatában már alacsony önerő mellett is biztosítottak hitelt a bankok, így az ilyen nagy értékű ingatlanokon 10-20 millió forintos, vagy még nagyobb jelzáloghitel is lehet.

Egy másik, széles körben tapasztalható jelenség, hogy az eladók nem akarják elfogadni az árak csökkenését, és az értékesítés indulásakor akár 20-30 százalékkal is túlárazzák ingatlanjaikat. Azok az eladók, akiket fizetési nehézségeik kényszerítenek az eladásra, vagy valamilyen határidő szorítja őket, hamarabb elfogadják a piaci realitásokat, és engednek az árból, ami gyakran jelentős áralkukhoz vezet. A kényszerből értékesítő eladóknak ugyanakkor van egy egyre növekvő csoportja, amely a banknak visszafizetendő tőke miatt nem mehet egy bizonyos ár alá. Ezek az eladók megpróbálják veszteségeiket minimalizálni, akár kivárással is. A devizahitellel rendelkező eladók esetében az árfolyam aktuális állapota szintén befolyásolja az árengedmény mértékét, gyengülő forint mellett kisebb mozgásterük marad az alkura.

Az alacsony áron kínált lakások piacra kerülése következtében megjelentek a befektetési céllal vásárlók. Számuk és stratégiájuk területenként változó; a Balaton déli partján, Siófok környékén egyre gyakoribbak azok a vevők, akiknek csak a piaci ár alatti vételár fontos, más tényezők kevésbé számítanak. A budai kerületekben még jóval körültekintőbbek a befektetési céllal vásárlók, ők jellemzően egyéb alternatív befektetési lehetőséget is megvizsgálnak mielőtt ingatlan vásárlás mellett döntenének. A nyugati megyékben az utolsó negyedévben szaporodtak meg a befektetési célból vásárló ügyfelek. A befektetési szándékot azonban nem minden esetben követi tranzakció, a vevők gyakran kivárnak, mert még nincsen jelentős mennyiségű nyomott árú ingatlan a piacon.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.