BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az államnak adná át a kórházakat Tarlós

Állami gondozás alá kell vonni a tizenkét budapesti kórházat – közölte Tarlós István főpolgármester tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyet Szócska Miklós egészségügyi államtitkárral közösen tartott.

Hogy ez mikor történhet meg, arra pontos időpontot nem tudott adni, két dátumot említett csupán: június végén vagy az év legvégén lehetséges a terv megvalósulása. A kettő közti hat hónap az ügyvitel tempójának tudható be, ahhoz, hogy állami kézbe kerüljenek az egészségügyi intézmények, a Fővárosi Közgyűlés mellett a kormány támogatása is szükséges – jelezték a tájékoztatón. A változás célja, hogy megszűnjön a kettős, állami és önkormányzati kórház-finanszírozás.

Tarlós jelezte, nem távolítja el a főpolgármester-helyettest, mint mondta: „ő csak egy eszköz, de más mozgatja” – reagált keményen a Szentes Tamás elbocsátását firtató kérdésre. Szentes azonban így is komoly szankciókban részesül, amiért az elmúlt napokban több kórházvezetőt is felmentett volna, ha Tarlós ezt külföldről hazaüzenve nem állítja le. Több jogkört is megvontak tőle, nem hozhat önállóan személyi döntéseket, s nem beszélhet meg egészségügyi kérdéseket olyanokkal, akik nem az önkormányzat dolgozói. Tarlós szerint helyettese „kicsit túlbuzgó módon, rutintalanul” továbbment a szakmai egyeztetéseken, mint lehetett volna.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.