Vége az olcsó farmer korszakának: a kínaiak magasabb bért kérnek

Kína nagy „fegyvere”, az olcsó munkaerő azonban apadni látszik. A lakhatás, az élelmiszer és úgy összességében a megélhetés egyre drágább a kommunizmusnak álcázott vad kapitalizmusban. A dolgozóknak pedig egyre magasabb béreket kell adni.

Kínában a bérköltségek – régiótól és szektortól függően – a minimálbérek ez évi emelése miatt 5 – 20 százalékkal nőttek, ami idén a ruházat gyártási költségeit előreláthatóan 2-5 százalékkal emeli meg. A kínai cipőgyártás Mekkájában, Guangdongban például tavaly május 1-én 21,1 százalékkal 1030 jüanra (121 euró)  emelkedett a havi minimálbér. Fujianban a minimálbért 24,5 százalékkal emelték, tavaly április elseje óta Zhejiangban fizetik a havi legmagasabb minimálbért (1100 jüan) Kínában.

A textilipar egyébként Kínában sem számít a legjobban fizető ágazatnak, gyakorlatilag ebben a szektorban a legalacsonyabbak az átlagbérek, s legrosszabbak a munkakörülmények is, így nem csoda, hogy a vállalatok már-már a házak ajtaján kilincselnek munkaerő után.

A kapacitáshiány már az európai divatcégeknél is érezhető: a Tom Tailor német konszern kínálatának 31 százaléka Kínában készül, a kevesebb munkaerő miatt tovább tart a kiadott mennyiség elkészítése. A Tom Tailornál havonta cserélődik a kollekció, amit elkészülte után Ázsiából Európába szállítanak – ez adja a többletköltség jó részét. A Tom Tailor elsősorban kisebb vállalkozásoknál varrat, így Christoph Rosa szerint van esély arra, hogy a szektor óriásaival, mint például a Hennes & Mauritz, felvegyék a versenyt. Mindemellett megpróbálják a gyártást Indiába, Indonéziába, Bangladesbe és Európa fejlődő országaiba átcsoportosítani.

Ugyanígy tett a Joop, Strellston és Windsor márkákat birtokló Holy Fashion Group is, amely a napokban felmondta a szerződést kínai partnerével és a gyártás jelentős részét Vietnámba telepítette át. Ők szintén kisebb cégekkel szerződnek, de sokkal inkább az exkluzivitás megtartása miatt.
A Gerry Weber drasztikus lépéseket tett: egy éven belül 70-ről 48-ra csökkentette ázsiai gyártókapacitását.

S ha már Európa legnagyobb ruházati konszernjét említettük, meg kell jegyezni, hogy a H&M ruháit világszerte 700 szerződött partner varraja. Ahogy a nagyobb vállalatok, a H&M is fenntart egy úgynevezett gyártóirodát, amely az előállítással kapcsolatos ügyeket intézi, s fontos tudni: folyamatosan térképezi az olcsóbb lehetőségeket.

A H&M ruháit a kezdetekben a cég hazájában, Svédországban készítették, majd az 1960-as években más skandináv országokban és az Egyesült Királyságban is épültek ki gyártóegységek, néhány termék készítését dél-európai országokba, Olaszországba és Portugáliába telepítették. Az 1970-es évek elején a H&M-nak magyarországi, lengyelországi és az egykori jugoszlávia területén lévő üzemek is készítettek ruhákat, majd a fordulat a hetvenes évek végén jött: a H&M felállított egy gyártással foglalkozó irodát Hong Kongban. 2000 óta a H&M-nek 21 ilyen irodája van: 10 Európában, 10 Ázsiában és egy Afrikában.

A világ minden táján készülő ruhákat egy hamburgi raktárba szállítják, s innen kerülnek azokba az országokba, ahol a vállalatnak egy disztribútori egysége van. A világ minden táján lévő H&M üzletbe ezekből a központokból kerül az áru, amely az igényeknek megfelelően naponta cserélődik.

A kínai gyártóknak pedig nincs sok mozgásterük: az ország belső – szegényebb – régióiban is hasonló megélhetési kiadásokkal szembesül a lakosság, mint Peking és Sanghaj környékén. Kína egyik  legnagyobb textilgyártója, a Heilan 20 ezer főt foglalkoztat, s saját piacra is gyártanak. A tulajdonos szerint vége annak, hogy Kína az olcsó munkaerő hazája: náluk már egy farmer 35, egy kabát pedig 65 euróba kerül.