BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Megfúrták" a Google óriási digitális könyv-tervét

Egy amerikai bíróság hatályon kívül helyezte azt a szerződést, amely a Google és a könyvkiadók között jött létre több millió kötet digitális publikálásáról.

A Google sok millió könyvet szkennelt be és tette hozzáférhetővé az interneten eBooks platformján keresztül. A keresőóriás korábban megállapodott a könyvkiadókkal a közzététel feltételeiről, de egy New York-i bíróság szerint a szerződés "túl messzire megy el", és a Google-nak tisztességtelen versenyelőnyt biztosít.

A szerzők szakszervezetével és az amerikai könyvkiadók szövetségével kötött megállapodás értelmében a Google a könyvek digitalizálásáért évente 125 millió dollár összegű szerzői jogdíjat fizet ki, de az Igazságügy Minisztérium véleménye szerint ez sem megnyugtató a piac egészét tekintve, hogy a keresőóriás több ezer olyan könyvet publikálhat, amelynek szerzősége nem tisztázott, így szerzői jogdíjat sem kell fizetni utána.

A Google Washington félelmei szerint kizárólagos publikálási lehetőséget kapna az "árva" munkákra, ez pedig tisztességtelen versenyelőnyt biztosítana – olvasható a BBC tudósításában.

A Google a döntés kapcsán csak annyit mondott: csalódást keltő a bíróság ítélete és a cég áttekinti a lehetőségeket.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.