BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Félmillió iPadbe kerülhetett a robbanás a Foxconn-nál

A Foxconn kínai gyárában bekövetkezett robbanás, amelynek során három dolgozó vesztette életét, akár félmillió darabos termeléskiesést is jelenthetett az Apple számára.

A Foxconn a robbanást követően bezárta mindegyik kínai gyárát, amelyben a csengudihoz hasonló gyártási eljárást folytattak. A tajvani vállalat gyártja az összes Apple iPadet, a kínai üzemek pedig akár két napig is zárva maradhatnak, amíg ki nem vizsgálják a baleset körülményeit. A robbanás során hárman életüket vesztették, tizenöten pedig megsérültek, a szakértők szerint pedig akár félmillió iPadbe is kerülhet a cégnek a baleset.

Az iPad 2 június végén kerül a boltokba és az iSuppli becslése szerint 7,4 millió darabot gyártanak belőle ebben az évben. Illetve gyártanának, ha nem jelente jelentősebb kiesést a kínai gyárban bekövetkezett robbanás. Az elemzők egyébként a Yahoo Finance tudósítása szerint igencsak megosztottak az eset kihatását illetően. Az RBC Capital szakértője, Mike Abramsky arra számít, hogy 1,8-2,8 millió iPad előállításának mondhat búcsút az Apple. A Sterne Agee elemzője, Shaw Wu viszont úgy látja, hogy a baleset semmilyen komoly következménnyel nem jár majd, mivel a vállalat már korábban fokozta a termék termelésének tempóját, így fedezhetőek lesznek az esetleges kiesések.

Az iPad 2 iránt már az érkezésének bejelentése, vagyis március óta óriási a kereslet. Az előrendelési folyamat hetekig állt, mivel a vállalat nem tudott megbirkózni a felvásárlási lázzal. A helyzet mostanra normalizálódott és az új iPadet már a Best Buynál és a Targetnél is meg lehet vásárolni. Az Apple menedzsmentje egyébként már korábban úgy fogalmazott, hogy hatalmas nehézségeket kell leküzdeniük a kereslet kielégítése érdekében.

A Foxconn, a Hon Hai Precision Industry leányaként a világ legnagyobb szerződéses elektronikai gyártója, összesen 1,1 millió főt alkalmaz Kínában tucatnyi, kisebb város méretű telephelyen. A gyártási lánc egyre fokozódó koncentrációja következtében mára egyre gyakoribbá váltak az ellátási gondok a kínai üzemekre támaszkodó cégeknél. A Citigroup elemzője szerint a szerződéses elektronikai gyártók az alacsony költségeknek köszönhetően annyira ragaszkodnak Kínához, hogy az ügyfeleknek prémiumot kell fizetniük, ha azt akarják, hogy máshol gyártsanak számukra

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.