Az Exxon és a Total 51-49 százalékos arányban osztoznak majd a projektre létrehozott társaság eredményein, a cél a lengyelországi Werbkowice és Chelm lelőhelyek kiaknázása. A Total megfogalmazása szerint a nem hagyományos gázlelőhelyek fontos szerepet töltenek be a cég növekedési stratégiájában. A bejelentés érdekessége, hogy Franciaország csak pár napja döntött a palagáz kitermelés betiltásáról, mivel a környezetvédők szerint az ehhez szükséges repesztéses technológia rombolja az élővilágot. A francia Total viszont a jelek szerint nem adja fel a terveit és ezen a palagáz lelőhelyekkel rendelkező országok nyerhetnek - írja a Rigzone.
Az amerikai Energia Ügynökség jelentése szerint Franciaország 5,1 billió köbméter palagáztartalékkal rendelkezik, ezt – egyedüli európai országként – megközelíti Lengyelország a maga 5,1 billió köbméterével. Az EIA rendelkezésére álló adatok szerint a készletek szempontjából a harmadik legjobb eredményt felmutató Norvégiában is kevesebb mint feleannyi palagáz található, mint Lengyelországban.
A shale-lelőhelyek legalább annyira feltérképezetlenek jelen állás szerint, mint amennyire ismertek előttünk a hagyományos földgázmezők, mivel utóbbiakból már alig-alig fedeznek fel újakat. Míg a hagyományos lelőhelyek esetében kevés fúrt kútból is ki lehet termelni a földgázt, addig a shale esetében kulcsfontosságú a rendkívül magas kútszám (például az USA-ban több mint tízezer).
Ameddig a shale-lelőhelyek decentralizáltak és könnyedén rákapcsolható a belőlük folyó termelés a helyi gázhálózatokra, addig a hagyományos gázmezők általában messze fekszenek a felvevőpiacoktól, ezt – többek közt – sok ezer kilométernyi csővezetékkel hidalják át. A két „gáztípus” azonban alig különbözik összetételében (ezért is az idézőjel), azaz a shale gas nagyjából ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, mint hagyományos társa. Mégis, a legfontosabb egyezés az, hogy jelenleg a shale-forrásokból kinyerhető földgáz mennyisége majdnem akkora, mint amennyit eddig összesen kitermelt és elégetett az emberiség hagyományos gázból.
Miután részben ismert a mélyben rejlő gáz elhelyezkedése és tulajdonságai, a shale-termelés egyik sarokpontja, a kitermelési technológia válik igazán érdekessé. Ami forradalmasította az egész szénhidrogén-bányászatot, az a horizontális (vízszintes) fúrástechnológia kifejlesztése. Itt először egy hagyományos vertikális (függőleges) kutat fúrnak, lent a mélyben „elkanyarodnak” a fúrófejjel, és több tucat, csillagalakzatban szétnyíló horizontális kutat készítenek. Ezek után a vízszintes kutakban repesztéseket végeznek (nagyrészt hidraulikusan, de lehet robbantással is), így a repedésekből felszabaduló gáz már kitermelhető. Ezzel a technológiával egyrészt mérsékelni lehet a rendkívül magas kútszámot, így kisebbítve az ökológiai lábnyomot, másrészt lényegesen gazdaságosabban érhetők el azok a kőzetrétegek, amelyek az értékes gázt rejtik.
Így érthetővé válik, hogy a hagyományos kitermeléssel szemben, ahol – leegyszerűsítve – fúrnak pár tucat kutat, majd évtizedekig nyerik belőlük ki a földgázt, a shale-kitermelés lényege az, hogy a fúrások és a repesztések a nap minden órájában és a hét minden napján folynak, mert így növelhető a gázhozam, és – érdekes módon – így csökkenthetők a költségek is. Ezt a metódust hívja az amerikai szakzsargon „gas factory”-nak, melynek magyar megfelelője (gázgyár) teljesen mást jelent, mint amit az angol kifejezés takar (hogy újfent érzékelhető legyen a nyelvi adaptáció nehézsége).
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.