BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatmilliárdos küszöbnél a mobil

Az év végéig átlépi a hatmilliárdos előfizetői küszöböt a világ mobilpiaca. A legutóbbi milliárd eléréséhez már alig 16 hónapra volt szükség.

 Egyre többet kereshetnek a mobilszolgáltatók az adatforgalmon, amely egy év alatt mintegy 22 százalékkal nőtt, az ebből származó globális bevétel az idei év végére meghaladja a 300 milliárd dollárt – vélik
amerikai piackutató cégek.

A legutóbbi becslések szerint a világ népessége ez év októberére újabb nagy mérföldkőhöz érkezik, átlépi a hétmilliárdot – a mobil-előfizetők száma ettől alig egymilliárddal marad el. Ez egyben azt is jelenti, hogy a világ mobilpenetrációja már eléri a 86 százalékot, ez egy év alatt 12 százalékpontos javulás – derül ki a Wireless Intelligence legutóbbi előrejelzéséből.

A mobilpiacot egyértelműen az ázsiai régió hajtja, a térség részesedése a globális piacból az év végére már elérheti az 50 százalékot, köszönhetően a kínai és az indiai mobil-előfizetők exponenciálisan emelkedő számának. A jövő év elején mindkét országban köszönthetik majd az egymilliárdodik előfizetőt. A világ 10 legnagyobb ügyfélszámú mobilpiacából hat sorolható az ázsiai térséghez, a már említett két országon kívül Indonézia (4.), Vietnam (7.), Japán (8.) és Pakisztán (9.) is.

Ugyancsak év végi fejleményként várható, hogy Afrika helyet cserél Dél-Amerikával mint a második legnagyobb egyedi földrajzi térség a mobilpiacon, közel 650 millió előfizetővel. Ebben a térségben egyebek mellett azért is tud gyorsan növekedni a mobiltechnológia, mert az ottani országok többségében ez jelenti az egyedüli kommunikációs eszközt. Afrikában bővült egy év alatt arányaiban a leggyorsabban, 18 százalékkal a piac. Az idei utolsó negyedévben körözi le Kelet-Európa Nyugat-Európát, miután utóbbi térség rekordgyenge tempóban, alig 3 százalékkal bővül az idén. Az ötmilliomodik mobil-előfizetőhöz köthető mérföldkövet 2010 júliusában érte el a piac, akkor másfél év kellett a milliárdos lépcsőhöz, most ennél két hónappal kevesebb is elég volt.

Ami a technológiai megoszlást illeti, a mobilpiacon egyértelmű a GSM-uralom, amely a hálózatok közel háromnegyedén található. A széles sávú szabványok közül a WCDMA/HSPA tizenhat, a főleg a tengerentúlon használt CDMA pedig kilenc százalékot mondhat magáénak, a legújabb technológiának számító LTE-é a fennmaradó két százalék.

A fejlődő országok fűtik legnagyobb arányban a növekedést, az ottani előfizetők már a teljes piac közel 80 százalékát reprezentálják. Az elemzők azt várják, hogy jövőre ezekben az országokban termelődik meg a globális mobilbevétel 40 százaléka, szemben a négy évvel korábban mért egyharmaddal. A fejlődő térség mobilpenetrációja ugyancsak a következő évben elérheti a 100 százalékot.

Ezek a fejlemények valamelyest kompenzálják majd a fejlett piacokon végbemenő kedvezőtlen tendenciákat, ahol a szolgáltatók bevételeire nemcsak a piac érettsége, hanem a szabályozói lépések – köztük a végződtetési díjak csökkenése – is kedvezőtlenül hatnak.

Napvilágot látott egy másik jelentés a mobil-adatforgalomról. A Gartner piackutató szerint egy év alatt 22,5 százalékot nőhet a szolgáltatók ebből származó bevétele, amely 2011-ben elérheti a 314,7 milliárd dollárt. Ez köszönhető a mobilhálózatokban megjelenő okostelefonoknak és táblagépeknek.

A cég 2011-re konzervatívabb, 5,6 milliárdos előrejelzést adott a mobilügyfelek számával kapcsolatban, 2015-re 7,4 milliárdos előfizetői piacot jósol, a mobil-adatforgalomra 552 milliárd dolláros bevételt becsül.

LTE: versengés a megbízásokért

Mivel igen nagy pénzt jelentenek az új generációs (LTE) mobilhálózatok, egyre élénkebb a verseny a technológiát szállító cégek között. Az In-Stat legutóbbi előrejelzése szerint 2015-ben már 1,5 millió LTE-bázisállomást telepítenek a világon. A legtöbb megrendelésre 2014-ig az Ericsson számíthat, a második helyért viszont igen éles a küzdelem a Huawei és az Alcatel–Lucent között. Az Ericsson és az Alcatel–Lucent már eddig is sokat profitált az amerikai mobilcégek, a Verizon és az AT&T megbízásaiból. A Nokia–Siemens Networks a közelmúltban nyerte el a Telecom Italia értékes megrendelését. A Huawei mindkét osztrák mobilszolgáltatónál – az A1 Telekomnál és a T-Mobile-nál – a befutó lett az LTE-beruházás kapcsán. A dél-koreai Samsung pedig az otthoni piacon játszhat meghatározó szerepet az ottani bázisállomások telepítése kapcsán.

Az útvonalválasztó eszközök piacán pedig 2012-ben a következő öt cég lesz meghatározó pozícióban: az Alcatel–Lucent, a Cisco, az Ericsson, a Huawei és a Nokia–Siemens Networks.

Az útvonalválasztó eszközök piacán pedig 2012-ben a következő öt cég lesz meghatározó pozícióban: az Alcatel–Lucent, a Cisco, az Ericsson, a Huawei és a Nokia–Siemens Networks. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.