BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hullámvölgyben a hazai ipar

Másfél éves mélyponton van az ipari termelés, egyre inkább recessziós jeleket mutat az ágazat. Az egy évre visszatekintő növekedési adat ugyan augusztusban még pozitív és javulni látszik, de a 4,4 százalékos statisztika, amelyet a KSH előzetesen közölt, kizárólag a több munkanapra vezethető vissza.

Az ettől megtisztított mutató viszont már 0,4 százalékos csökkenést mutat, ami 2009 végén volt látható utoljára. A havi volumenindex még rosszabb képet mutat, ugyanis szezonálisan kiigazítva az utóbbi hat hónapból négyben zsugorodott az ipar teljesítménye.
A szektor teljesítményét az utóbbi hónapokban a szűkülő exportkereslet határozta meg. Amellett, hogy Nyugat-Európában csökken a vásárlási kedv, az eddig jól teljesítő feltörekvő piacokon is a kifulladás jelei mutatkoznak.

Az egyre bizonytalanabbá váló gazdálkodási környezet, a fokozódó recessziós félelem sem támogatja a fellendülést. Egy friss Eurostat-adat szerint az eurózóna kiskereskedelmi forgalma 0,3 százalékkal esett augusztus során júliushoz képest, a tavalyi azonos időszaktól pedig egy százalékkal maradt el.

A hazai termelőket külön is sújtja a gyenge lábakon álló belső piac, a kiskereskedelem például még mindig nem mozdult el felfelé a válság mélypontja óta. Segíti viszont az exportőröket a gyengülő hazai fizetőeszköz. Jövőre pedig az autóiparban  zajló nagyberuházások fejthetik ki a hatásukat. Egyes becslések szerint a teljes gazdaság is
durván egy százalékponttal növekedhet 2012-ben, míg az ipari termeléshez akár 4-5 százalékpontot is hozzáadhatnak a bővítések. Ezeken kívül számos kisebb projekt is beindulhat, mindez pedig arra utal, hogy valószínűleg átmenetinek tekinthető a szektor jelenlegi gyengélkedése.

Csaknem egész Európa pang

a kontinens szinte minden országában lassult az ipari bővülés. Az augusztusi adatok közül kiemelkedik Észtország a 22,7 százalékos bővülésével, de az év elején még 30 százalék feletti volt a balti állam iparának növekedése. Litvánia és Lettország 6,6, illetve 6,4 százalékos statisztikája is csak az egyre gyengébb mezőnyhöz képest számít értékelhető eredménynek, ráadásul itt is az észthez hasonló, 30 százalék körüli volt 2009-ben a zuhanás. Javított a lengyel ipar, amely szintén megközelítette a 6 százalékos bővülési ütemet.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.