Cukorgyárak privatizációja – Ki a hibás?

A jelentés szerint a Németh-kormány felelőssége, hogy elindult a spontán privatizáció, és az ebből eredő állami vagyonvesztés. A bizottság emlékeztet arra, hogy a privatizáció eredményeképpen a Magyarországon működő 12 cukorgyár közül a 7 korszerűbb egység 1991-re "egyenlőtlen feltételekkel külföldi tulajdonba került".

A vizsgálóbizottság megállapította, hogy bár az Antall-kormány idején az Országgyűlés nem biztosította a személyi és tárgyi feltételeket ahhoz, hogy az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsa korrigálhassa a szerződésekben megjelenő egyenlőtlenségeket, de a kabinet a Magyar Cukor Rt. gyárainak privatizációjával - és ezzel a piac mintegy 32 százalékának magyar termelői tulajdonba adásával - megteremtette a lehetőségét annak, hogy erős magyar tulajdonosi réteg is kialakuljon, ellensúlyt képezve a külföldi tulajdonú vállalkozásokkal szemben. "Ennek a koncepciónak a sikertelensége nem rajtuk múlott" – állapította meg a vizsgálóbizottság.

A jelentés idézi Horváth Mihályt, a Magyar Cukor Rt. akkori vezérigazgatóját, aki szerint a cukorrendtartás hiánya volt az egyik legfőbb akadálya a társaság sikeres működésének, s a Földművelésügyi Minisztérium akkori vezetői -  többek között Raskó György, a tárca 1991 és 1994 közötti közigazgatási államtitkára - voltak a felelősek azért, hogy nem jött létre rendtartás. Horváth Mihály kifejtette, hogy sok kísérletet tettek a rendtartás létrehozására az FM akkori vezetőinél, de ezt végül nem sikerült elérni.

A jelentés szerint a Horn-kormány elvetette  a magyar tulajdonláson alapuló cukoripar koncepcióját, és nem nyújtott sem tulajdonosként, sem államként segítséget ahhoz, hogy a Magyar Cukor Rt. a talpon maradásához elengedhetetlenül szükséges forgótőkéhez hozzájusson. A bizottság szerint ez vezetett ahhoz, hogy az Agrana-csoport – amely kész volt a hiányzó forgótőkét befektetni – megszerezte a Magyar Cukor Rt. többségét, és ezzel a 12 magyarországi cukorgyárból hét a tulajdonába került. Ebben a körben felvetődik a kormány felügyelete alatt álló Gazdasági Versenyhivatal felelőssége, amely ezt a példátlan mértékű piaci koncentrációt nem akadályozta meg – olvasható a jelentésben.

A bizottság a jelentésében kifejti: a Magyar Cukor Rt. vezetői a magyar államhoz tulajdonosi és egyéb minőségében is fordultak annak érdekében, hogy a szükséges forgótőkét bocsássa rendelkezésre tulajdonosi vagy egyébként kedvezményes kamatozású hitel formájában, a Horn-kormány és annak vezetői azonban elzárkóztak a megkeresések elől. Megkeresték a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bankot, melynek élén abban az időszakban Medgyessy Péter állt.

Bár a pénzintézet alapító okirata szerint rendeltetése ilyen, stratégiai jelentőségű állami befektetések és fejlesztések finanszírozása, a bank elzárkózott a finanszírozás elől: "A Magyar Cukor nevű formáció vezetői valóban előfordultak a Fejlesztési Bankban azzal a szándékkal, hogy forrásokat szerezzenek, csak az a probléma, hogy a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank (MFB) nem arra jött létre, hogy olyan tőkepótlással foglalkozzon, amely tőkepótlás a későbbiekben abszolút nem garantálja a megtérülést. Banki mérlegelések alapján néztük meg a lehetőségeket. A létrejött cukoripari vállalat sajnálatos módon nem birtokolt elegendő tőkét, és kockázatosnak és ilyen értelemben tehát elkerülendőnek tartottuk azt, hogy ilyen intézménybe a magyar állam pénzét betegye a Fejlesztési Bank" – idézi Medgyessy Péter volt miniszterelnök nyilatkozatát a jelentés.

Megállapította a vizsgálóbizottság azt is, hogy a magyar agrárvezetés és a kormányzat részéről 2004-2006-ban "teljesen elhibázott stratégia volt az, hogy pusztán az EU-s tárgyalási folyamatra koncentráltak (ahol biztosan tudható volt, hogy maximum csak kisebb részsikereket lehet majd elérni), és ezzel párhuzamosan a külföldi gyárak tulajdonosaira kifejtett informális nyomásgyakorlástól teljes mértékben eltekintettek mind a cukorreform tárgyalásai alatt, mind pedig utána".

A jelentés szerint erre nem mentség az, hogy jogi értelemben konkrét beavatkozási lehetőség nem volt, mivel példák is bizonyítják, hogy ilyen esetekben számos módon lehet érvényesíteni a kormányzati szándékot, például különféle állami felügyelő vagy szabályozó szervek szerepének hangsúlyozásával vagy a törvényi keretek módosításának felvetésével.