BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Öt mítosz az otthonról működő cégekről

Az Incorporated magazin összegyűjtötte azokat a tévképzeteket, amelyek az otthonról működtetett cégek kapcsán terjednek.

Minden, a cég működtetéséhez szükséges eszköz a lakásban, abszolút rugalmas munkaidő és nulla irodaköltség – pár előny, amit a lapnak nyilatkozó cégtulajdonosok megemlítettek annak kapcsán, miért a lakásukból intézik a vállalkozásuk ügyeit. Az Incorporated magazin a fotelből menedzselt cégekkel kapcsolatos tévképzeteket oszlatja el a megkérdezett cégvezetők segítségével.

1. Az ügyfelek nem veszik komolyan ezeket a cégeket
A legfrissebb amerikai felmérések szerint mostanra 6,6 millió otthonról üzemeltetett cég működik az Egyesült Államokban, vagyis az előítéletek valószínűleg nem sokáig maradnak életben. Addig is léteznek trükkök arra, hogy tüntethetjük fel a cégek nagyobbnak, mint amilyen: ezek egyike a virtuális titkárnői szolgálat megrendelése.

2. A virtuális térben zajló munka kevésbé produktív
A felmérések szerint ennek éppen az ellenkezője igaz; a British Telecom például úgy látja, az otthonról dolgozó munkatársai 20 százalékkal termelékenyebbek. A Computing Technology Industry Association tagvállalatainak 67 százaléka szintén úgy látja, hogy az otthonról dolgozók produktívabbak, főként, mert nem kell időt fordítaniuk az utazásra.

3. Az üzlete nem lesz versenyképes az irodával rendelkező riválisokkal szemben

A válság idején ez nem feltétlenül igaz, mivel az irodát üzemeltető cégeknek tovább kell hárítaniuk a költségeket az ügyfelekre. Lehetséges, hogy bizonyos ügyfélkört vonz a tény, hogy nem neki kell kifizetnie a szolgáltató konferenciatermének fűtését.

4. Ha a család otthon van, nem lehet a munkára koncentrálni
A megoldás egyszerű: világossá kell tenni a családtagok számára, hogy az otthonlét nem jelenti azt, hogy bárki zavarhat.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.