BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új hitellel kezelnék a BKV egyre súlyosabb bajait

A hitelszerződések meghosszabbításával vagy állami garanciával támogatott új hitel felvételével lehet ideiglenesen kezelni a BKV helyzetét – jelentette ki Tarlós István főpolgármester, miután Varga Mihály államtitkárral tárgyalt a közlekedési cég sorsáról.

Hozzátette, még nem dőlt el, hogyan kezelnék a BKV adósságállományát. Varga arról beszélt: a kormány nem tudja átvenni a fővárostól a BKV-t. Azt mondta, túl kell lépni az egyszeri, rendkívüli támogatások időszakán. Arról még egyeztetnek, hogy 2013-tól hogyan oldják meg a cég állami támogatását. A költségvetésben zárolt idei 32 milliárd forintról azt ígérte, megkapja Budapest.

A járatritkítás tervéről annyit mondott a főpolgármester: csupán célzást tett „arra az elméleti esetre készülve”, hogy ha elfogyna a pénz, elő kell készíteni a paraméterkönyv módosítását. A cég finanszírozásáról szóló fővárosi tervek hétfőn kerülhetnek a kormány elé. Közben a Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint, amelyeket az index.hu tett közzé, a BKV-nak a következő öt évben 838 új buszt kellene beszereznie, a mostaniak közül pedig ötszázat azonnal ki vonni a forgalomból. A tervek szerint a buszok üzemeltetését magáncégeknek adnák ki, például a Kravtexnek, Nabinak, a Rábának vagy az Inter Tankernek.

Közbeszerzés nélkül újul meg a Kossuth tér

A közösségi beszerzés szabályainak alkalmazása nélkül építhetik át a Kossuth teret Budapesten – döntött a kormány. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerint egy közbeszerzés „olyan alapvető információk átadására kötelezné az országot, amelyek felfedése ellentétes az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeivel”. A projekt határideje 2014 májusa, vagyis így akár a következő választásig tüntetésekre alkalmatlan munkaterületté lehet nyilvánítani a Parlament környékét.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.