BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Könnyebb lesz az építkezés - Irány a kormányablak!

Jövőre már elektronikusan történik az építési engedélyek iránti kérelmek fogadása és az ügyintézés is - mondta Szaló Péter, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Hozzátette, mindez egy közel 90 százalékos uniós támogatású, összesen 1,1 milliárd forintos fejlesztés eredményeként, az e-közigazgatás részeként valósul meg. Magyarországon 390 első fokú és 20 másodfokú építésügyi hatóság működik: a járási rendszerre való áttéréssel ezek száma a felére csökken, miközben az építésügyi hatósági feladatok az önkormányzati jegyzők hatásköréből állami kézbe kerülnek. Az így felszabaduló szakembereket várhatóan az építésügyi felügyeletek alkalmaznák majd - tette hozzá a helyettes államtitkár.

A hivatalos nevén az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszer (ÉTDR) indulásától a kormányablakon keresztül érhető el. A tervező itt tölti ki az engedély iránti kérelmet és mellékeli hozzá a terveket. Az eljárást már az is gyorsítja, hogy az összes melléklet nélkül nem fogadja el a rendszer a kérelmet, így nem lesz szükség hiánypótlásra.

A rendszerben nem mozognak iratok, a szakhatóságok is a központi helyről, elektronikusan jutnak hozzá a tervekhez és így közlik véleményüket az építésügyi hatósággal. A másodfokú eljárás is elektronikus lesz.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.