BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mennyit fogunk vásárolni húsvétkor?

Tavaly több csokinyulat és -tojást vettünk, mint az előző évben, az idei előrejezést még sok minden nehezíti.

Hét százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi mennyiséget a húsvéti édességek forgalma tavaly, 2011-ben 850 tonna felett volt az eladott csokoládé tojások, nyulak, más édességek és ajándékcsomagok mennyisége – emlékeztetett elemzésében a Nielsen.

 A piackutató adataiból kiderül: az előző időszakban évről évre csökkenő forgalmat regisztráltak, tavaly változott csak kedvezően a trend: 2011-ben 11 százalékkal nőtt, csaknem elérte a 3 milliárd forintot a húsvéti édességek és ajándékcsomagok kiskereskedelmi forgalma. 
„A KSH adatai szerint 2011-ben a megvásárolt mennyiségeket tekintve nem csökkent a megelőző évhez képest a fogyasztás, így a tavalyi húsvét sem mutatott visszaesést.

Az idei első félévre azonban nehéz prognosztizálni, mivel számos bizonytalansági tényező van, ilyen például a forint árfolyama” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára példaként említette: „Emiatt az idei első félév egészét tekintve kisebb mértékű zsugorodás is lehet.
Részletek a keddi Világgazdaságban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.