BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Saját termékekkel erősítene a Noreg

Külföldön is terjeszkedne a jövőben az üzletbiztonsági technológiákat és szolgáltatásokat kínáló Noreg Kft. – közölte tegnap a többek között elektronikus aláírást megvalósító megoldásokat, IT-biztonsági tanácsadást és adatbázisvédelmet is nyújtó vállalat ügyvezetője, Kőrös Zsolt.

 A cégvezető elmondta: a társaság a kedvezőtlen gazdasági és ágazati környezet ellenére sikeres évet zárt december végén. A saját fejlesztésű megoldások mellett IBM termékeket is forgalmazó vállalat árbevétele elérte a 604 millió forintot, ez mindenkori csúcsnak számít, az egy esztendővel korábbinál pedig 5 százalékkal magasabb, miközben nyeresége meghaladta a 20 milliót.

Kőrös Zsolt jelezte: reményeik szerint – az alapvetően szűkülő piacok ellenére – 2012-ben is sikerül szinten tartani forgalmukat és profitjukat is, hozzátette azonban, hogy mivel az árbevétel alakulása nagyban függ a licenc- és eszközértékesítéstől, a társaság elsősorban eredmény soron törekszik a tavalyi teljesítmény megismétlésére, hiszen ez mutatná a saját fejlesztésű termékek sikerét.

A nyereség fenntartása érdekében a tavalyi hazai sikerek után a Noreg rövidesen a környező országokban is megindítaná saját fejlesztésű kártyamenedzsment-rendszerének forgalmazását. Kőrös Zsolt elmondta: még az idén megkezdik az olyan potenciális partnerek keresését a térségbeli államokban, amelyek hasonló területen dolgoznak, s így segíthetik a régiós terjeszkedést, illetve az értékesítésben is részt vehetnek. Emellett a cég újabb saját fejlesztésű, a dokumentumhitelesítés területén alkalmazható terméket dobna piacra hazánkban is.
A terjeszkedésre azért is szükség van, mert a társaság meglévő piacait egyre élesebb árverseny jellemzi.

Az ügyvezető elmondta: a visszaeső kormányzati megrendelések számos olyan konkurenst tereltek az üzleti ügyfelek irányába, amelyek korábban kizárólag az állami szférára koncentráltak, ez pedig további komoly áresést hozott a szektorban. Nem csoda, hogy a Noreg a külföldi terjeszkedés és a folyamatos fejlesztések mellett új piacok felé is nyitna. Kőrös Zsolt jelezte: az elektronikus dokumentumfeldolgozás, a mobileszköz-biztonság és az adatbázis-védelem területén is komoly növekedési lehetőséget látnak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.