Dunaferr: segít a kormány, ha akar

A veszteségessége és gyenge hatékonysága miatt elbocsátásokra kényszerülő Dunaferr Zrt-nek az állam közvetlenül nem adhat támogatást abból a célból, hogy kihúzza a bajból, ezt ugyanis az uniós törvények tiltják.

Mégis segíthet: megkeresheti azokat a támogatási formákat, amelyek nem elsősorban a magánkézben lévő, nyereségorientált vállalat üzleti érdekeit szolgálják, hanem olyan hazai és egyben uniós célokat is. Az ilyen – például környezetvédelmi, szociálpolitikai – megfontolásból adott pénz ellen az EU sem emel kifogást. E lehetőségek feltárása azért is fontos, mert miközben politikai megfontolásból és rövid távon jó ötletnek tűnhet a Dunaferr megvásárlása, hosszabb távon már meglehetősen nagy gazdasági teher lehet, arról nem beszélve, hogy ez esetben idővel az állam kényszerülne a társaság érdekében népszerűtlen lépésekre, netán a társaság leállítására, ahogyan azt a Malév esetében is kénytelen volt bevállalni.

A kiskapu nem titok, számos uniós ország él vele. Hozzánk időben és térben is legközelebbi példa a szlovákiai US Steel Kosice esete, amelynél az amerikai befektető küzd olyan nehézségekkel, mint Magyarországon az oroszországi.

A szlovák kormány a tavasszal olyan megállapodást kötött az amerikai társasággal és annak helyi érdekelségével, amelyben annak fejében ígér támogatásokat az anyavállalatnak, hogy az folytatja Szlovákiában és a kassai vasműben indított beruházásait, és megtartja az alkalmazotti létszámot, fenntartja a termelését. Közvetlenül, vagy közvetve, de megtartja a vasműben lévő érdekeltségét, és nem adja el annak eszközeit sem. Az ötlet bevált, információink szerint jó uniós körökben ssem emeltek ellene kifogást, sőt, kedvező volt a visszhangja.

A szlovák állam hét területen nyúl a vasmű hóna alá, minden esetben úgy, hogy azzal sem a saját törvényeit nem sérti, sem az EU előírásait. Az első, az energia esetében például négyféle külön ürügyet is talált: korszerűsítéshez, hatékonyságjavításhoz, zöldenergia termeléshez és kapcsolt termeléshez köti a segítségét. A második lehetőség az elérhető legjobb ipari megoldások használatának honorálása (best aviable technology, BAT), e technológiák bevetése révén ugyanis csökkenthet a létesítmény szén-dioxid kibocsátása. Harmadikként a földhasználati díj terén talált lehetőséget a szlovák kormány. Ehhez ugyan közvetlenül nem nyúlhat, nincs is ilyen terve, viszont a díjaiban differenciálhat annak függvényében, hogy a terület használója az ingatlanon mennyire véget környezeti szempontból kockázatos, vagy nem kockázatos tevékenységet, illetve, hogy a talajt mennyire kíméli a szennyeződésektől, vagy teszi ki annak. Negyedikként a szén-dioxid kvótaeladásokból befolyó pénzből tud a szlovák kormány az US Steel Kosice számára átcsoportosítani, persze, szintén csak feltételekkel. (E forrásból a kormány projektekre, áramár-kompenzációra és az állami környezetvédelmi politikára költhet.) Ebből a pénzből úgy kaphat a vasmű, ha a minél nagyobb CO2-kibocsátás-csökkentési potenciált, vagy csökkentést mutat fel. Ötödikként még olyan uniós pénz is adható, amelyet a fenti, BAT projektre nyer a szlovák kormány. A hatodik mankót az év végére dolgozzák ki. Eszerint esetleg olyan cégek kaphatnának állami segítséget, amelyeknek olyan sok pénzükbe kerül az üvegházhatású gázok visszatartása, ami annyira megemeli a termékeit árát, hogy az már piacvesztést okoz számukra. Végül a szlovák állam rábírja a szlovák állami vasúti áruszállító társaságot, hogy igyekezzen minél versenyképesebb áron kínálni a szolgáltatását a vasműnek.
A szándéknyilatkozat aprólékosan részletezi, hogy az a fenti feltételeknek pontosan hogyan tehet eleget.

Ha a US Steel nem tartja be, amit vállalt, akkor az egymás utáni években 60, 35, 30, 20, végül 15 millió dollárt kell fizetnie.