BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tavaly 3,2 milliárd forintba kerültek az állami utak

A kormányzati informatikai rendszerhez is kapcsolódó új online utazási és utazástervezési rendszer kialakításán dolgozik az állam.

A kormányzati utaztatás piacán tavaly március 1-től versengő OTP Travel, IBUSZ, Weco-Travel hármas közül egyelőre az előbbi ajánlatát választották ki a legtöbbször az állami szereplők. „A mostani rendszer egy átmeneti megoldás, ami biztosítja a verseny átláthatóságát. Minden egyes jegyért, megrendelésért versenyez a három szereplő, vagyis maximális a verseny, és biztosított, hogy az intézmények a legkedvezőbb ajánlatokat választhassák ki” – mondta lapunknak Simon András, a Weco-Travel Kft. ügyvezetője. A társaság mintegy 20 százalékát adja a teljes forgalomnak. Kovács Balázs, az IBUSZ vezérigazgatója úgy tájékoztatta lapunkat, hogy cége tavaly a a 3,2 milliárdos forgalomból 454 milliót realizált. Az OTP Travel pedig az utak 60–70 százalékát nyerte el, amiből mintegy 2 milliárd forintos bevétele származott.

Tavaly február 14-ig a korábbi keretmegállapodás nyerteseitől az utazási termékeket és szolgáltatásokat a WapSoft Kft. úgynevezett CTO rendszerén lehetett megrendelni. A változás előzménye, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium anomáliákat észlelt a központi kormányzati szervek közbeszerzéseinek ellenőrzése során a nemzetközi utazásszervezéssel kapcsolatosan. Az új, tavaly március 1-től érvényes keretmegállapodás szerint viszont a bonyolítás már a Központi Közbeszerzési Főigazgatóság (KEF) portálján keresztül történik.

A tavaly megkötött keretmegállapodás két évre szól, a teljes utazási keretet pedig 8,4 milliárd forintban állapították meg. Korábban 2,5 milliárd forintot különítettek el állami utazásra, majd ezt az összeget a 2011. december 6-tól 2013. február 15-ig tartó időszakra 3,5 milliárdra emelték.

A megoldás átmeneti: a korábbi CTO rendszert felváltó, a kormányzati informatikai rendszerhez is kapcsolódó új online utazási és utazástervezési rendszer kialakítása folyamatban van – közölte lapunkkal az NFM. A későbbi üzemeltető KEF jelenleg a próbafuttatásokat végzi, amelyeket intézményi tesztelés követ. Gyakorlati tapasztalatokról csak a bevezetés után lehet majd beszámolni – tették hozzá.

A CTO rendszer 6 év alatt mintegy 1,2 milliárd forint költséget jelentett a KEF számára. Az új rendszer kiépítése, fejlesztése és üzemeltetése a tárca szerint lényegesen olcsóbb lesz, a korábbi kiadások töredékéből megvalósítható. Korábban Jánosi Andrea, az NFM közbeszerzésekért felelős helyettes államtitkára korábban úgy fogalmazott: a KEF a jövőben sem az említett (WapSoft Kft.), sem más külsős céggel nem köt új szerződést az utazással kapcsolatos foglalásokat támogató online felület üzemeltetésre.

A megrendelések támogatását biztosító Utaztatási Megrendelő Felületen (UMF) a beérkezett észrevételek, javaslatok alapján a KEF folyamatosan fejlesztéseket hajt végre. „Reményeink szerint a most megvalósuló fejlesztések elősegítik majd az UMF használata során a gyorsabb és hatékonyabb munkavégzést” – olvasható a főigazgatóság honlapján.


Megváltozott a kiválasztás
A 2006 óta működő utaztatási közbeszerzési rendszer egy internetes felületet biztosított az állami szervek számára, amelyen ajánlatot kérhettek előzetesen pályáztatott utazási irodáktól utazási szolgáltatásokra. Korábban négy utazási iroda tehetett ajánlatot: az OTP Travel, a WECO Travel, a Malév Air Tours és a Bonfini Binair. A tavalyi közbeszerzés során az utazási irodák kiválasztásának módja megváltozott. A pontozás során 50 százalékos súllyal vették figyelembe a foglalási díj mértékét, 50 százalékban pedig arra lehet pontokat kapni, hogy az utazásszervezőnek hány irodája működik Magyarországon.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.