BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csaknem elérte a 100 milliárd forintot az IT piac

Tavaly az IT piac összességében harmadával bővült a 2012-es adatokhoz képest, így pedig már megközelítette az 100 milliárdos forgalmat.

Miközben 25 százalékkal szűkült az asztali számítógépek piaca, nagyjából ugyanekkora mértékben bővült a notebookoké. A legnagyobb fejlődésen a táblagépek piaca ment keresztül, itt 110 százalékos volt a növekedés. Az értékesítés negyed pedig arányaiban már nem hagyományos boltokban, hanem az interneten zajlott 2013-ban, szemben az egy évvel korábbi, nagyjából 20 százalék körüli aránnyal.
 
„A GfK piackutató adatai szerint az IT értékesítés tavaly csaknem elérte a százmilliárd forintot, szemben a tavaly előtti 73 milliárddal. Érdekesség, hogy minden negyedik notebook már interneten keresztül kelt el” – mondta Farkas András, a Notebook.hu ügyvezető igazgatója. „Ezen belül az internetes értékesítés összességében csaknem 66 százalékkal nőtt 2013-ban.”
 
Tavaly egész évben a notebook piac nagyjából 10 milliárd forinttal bővült, és meghaladta az 53 milliárd forintot, a darabszámot tekintve pedig 26 százalékos a növekedés a tavaly előtti évhez képest. „Az idei első két havi adatokat látva, valamint a nemzetközi trendeket is figyelembe véve ez a szám 2014-ben megközelítheti a 60 milliárd forintot. Ugyanis január-februárban már több mint 50 ezer notebook fogyott, amely annak ellenére csaknem 8 százalékos növekedés a tavalyi év hasonló időszakához képest, hogy az év első két hónapja mindig viszonylag rosszul teljesít” – mondta Farkas András. Mindezzel együtt az átlagár gyakorlatilag stagnál: a január-februári időszakban nagyjából 148-149 ezer forint körül alakul, ahogy egy évvel korábban is.
 
Az eladott darabszámot tekintve a táblagépek piaca 160 százalékkal bővült tavaly. Amíg 2012 decemberében alig 66 ezer darabot értékesítettek Magyarországon, addig most decemberben már 136 ezret is meghaladta az eladott tabletek száma. A növekedés dinamizmusa vélhetően idén sem lanyhul, sőt: a legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 42 százalékkal több fogyott, mint egy évvel korábban. „A tabletek esetében megjósolni is nehéz, hogy mekkora növekedés várható. Az első két hónap adataiból, valamint a trendből kiindulva éves szinten nagyjából 50 százalék körüli bővülés tűnik reálisnak” – tette hozzá Farkas András.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.