BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stadler: újabb szolnoki gyárbővítés a küszöbön

Szolnoki gyára újabb bővítését, ezzel együtt további 50-60 fő foglalkoztatását mérlegeli a Stadler Rail Csoport. A vasúti járműgyártó a megállapodottnál előbbre tart a MÁV-Start és a GYSEV által rendelt FLIRT villamos motorvonatok gyártásával, tesztjével és üzembehelyezésre való átadásával. Már készen van a mai FLIRT-öket 2017 után leváltó, új modell is

Egy másfél-kétmilliárd forintos szolnoki gyárbővítés is szerepel a Stadler Rail Csoport elfogadásra váró üzleti tervében. A tervek szerint a beruházással 2016-ban újabb 50-60 munkahely létesülne a jelenleg 450 fős alumínium vasúti kocsiszekrény-gyártó telephelyen. „Már tárgyalunk a helyi önkormányzattal és az ipari parkkal az új, két hektáras területigényünkről. A beruházással főként a CNC-megmunkáló, előkészítő és festő kapacitások bővítését tervezzük” – válaszolt a Világgazdaságnak Dunai Zoltán, a Stadler magyarországi ország-igazgatója.

A társaság legutóbb 2013-ban fejlesztette az üzemet, akkor a négymilliárd forintos beruházásból létrehozott új CNC és hegesztő gyártóegységeket Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel. Ekkor került építették ki a Stadler új forgóváz-revíziós kompetencia központját is. Ennek köszönhetően minden olyan Stadler jármű forgóvázának a revízióját Szolnokon végzik, amelynek karbantartását eredetileg nem a gyártó vagy az üzemeltető látja el.

A további szolnoki fejlesztések elsősorban a megrendelések volumenétől függnek. Ezek közül Dunai Zoltán példaként azt az egyiptomi projektet emelte ki, amelynek keretében az arab ország huszonöt, 12 részes Intercity motorvonatot vásárolna Magyarországtól. A projektben a Stadler a Dunakeszi Járműjavítóval és a Ganz Motorral vesz részt, a beruházáshoz a magyarországi Eximbank adna hitelt. A szolnoki fejlesztések folytatását segítheti elő a az egyiptomi megbízás elnyerése.

Az üzemben most folyó alumínium-hegesztés egyébként nagyobb szaktudást igénylő munka, mint például a látványosabb, de alacsonyabb presztízsű összeszerelés, így nagyobb jövedelemmel is jár. A Stadler hazai cégeinél ma mintegy 500-an dolgoznak, a bruttó átlagjövedelem havi 300 ezer forint fölötti. A társaság a végösszeszerelés beindítása nélkül is az elhatározott mértékben emelte a létszámát, csak a tervezettnél magasabb jövedelmű munkahelyeket hozott létre.

A két év múlva tervezett bővítés esetén az a fő kérdés Dunai Zoltán szerint, hogy az induló, nagy megbízások után mennyi ideig lesz képes a társaság feladattal ellátni a felveendő, új dolgozóit.

A szolnoki gyár leterheltségében szerepe van két magyarországi megbízás teljesítésének is. A MÁV-Start és a GYSEV tavaly márciusban közös közbeszerzésen 48 FLIRT elővárosi villamos motorvonatot rendelt a svájci anyacégtől. E járművek nem számítanak újdonságnak a hazai síneken, mert a Stadler 2007 tavasza és 2010 februárja között a MÁV elővárosi vonalaira már 60, a GYSEV Sopron-Szentgotthárd-Szombathely vonalára pedig 4 FLIRT-öt szállított. Ezek folytatásaként született a tavalyi megrendelés, amelyből 42 vonat jut a Startra, és 6 a GYSEV-re. A két új szerződés abban különbözik a korábbiaktól, hogy az új vonatokba már ECTS-2 fedélzeti vonatbefolyásoló berendezést kell telepíteni.

A munka ütemezése rendkívül feszített. 2015 szeptember 30-ra nem csak az egész sorozat gyártását kell befejezni, hanem meg kell szerezni a járművek végleges üzembe helyezési engedélyét is, és ki kell állítani a végszámlát is. A szállításban három kötbérezhető határidő volt. 2014 március 31-re kellett leszállítani az első két motorvonatot. Ez már március 19-én megtörtént, az ünnepélyes átadás Kápolnásnyéken volt. Október 31-re kellett az első két szerelvényt ideiglenes forgalomba helyezési engedéllyel menetrend szerinti forgalomba engedni. Az átadás két héttel korábban történt meg, de a Start kettő helyett már négy járművet kapott, és a GYSEV esetében is jobban áll az időarányosnál a szállító. A harmadik kötbérezhető határidő az említett, 2015 szeptember 30-i zárás.

„Vagyis a fizikai szállításokkal, az üzembe helyezéssel és a forgalomba állítással is jól állunk. Már 13 szerelvény érkezett az országba, 10 a MÁV-Start, és 3 a GYSEV számára. Minden nap van futópróbájuk, ez időn kívül a Vasúttörténeti Parkban pihennek” – mutatott rá Dunai Zoltán. A járművekben 30 százalékos az átlagos hazai beszállítási arány, ami a GYSEV esetében magasabb (e vonatok végösszeszerelése Lengyelországban volt), a Startnál pedig alacsonyabb (a Start FLIRT-jeit Svájcból vontatták a mozdonyok).

A szolnoki kocsiszekrény-gyártáson túl magyar részvétel a 48 vonatban többek között a Knorr-Bremsétől vásárolt fékrendszer, a kiskunhalasi Ganz-Air által gyártott fékkompresszor, vagy a Vultron utastájékoztató rendszere is. Elvileg ennél nagyobb hányad is elképzelhető, de a szoros szállítási határidő nem tette lehetővé a modell új beszállítók miatt szükséges áttervezését.

A most gyártott FLIRT modellnek 2017. június 30-ig van típusengedélye, amit majd kiterjesztenek az ECTS-2-t is tartalmazó változatra is, vagyis e határidőig a svájci társaság „korlátlan” mennyiségben tudja a járművet szállítani. Ezt követően az új, uniós ütközési normáknak megfelelő motorvonatát kínálja. A FLIRT-3 két változatát a Stadler a szeptemberi InnoTrans vasúti kiállításon mutatta be. A jelenlegi modellt leváltó termékből már németországi és szerbiai megrendelést is kapott. Ezek mellett a magyarországi piacra a Stadler kész HÉV járművek szállítására is, e célra a FLIRT könnyített változata a legalkalmasabb.

Dunai Zoltán úgy látja, hogy cége számos projektben is sikerrel működhetne együtt a Dunakeszi Járműjavítóval, amely a közelmúltbeli tulajdonosváltása után riválisból „baráti” társasággá vált. A Stadler szorosabbra fűzi magyarországi kapcsolatait a vonatjai villamos berendezéseit szállító ABB-vel is. A két társaság közös standon mutatkozott be a közelmúltban rendezett Swiss Business Day-en, és együtt voltak főtámogatói a Magyar Vasút 2014 konferenciának is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.