BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Százmilliárdos támogatásokat kaphat az energetikai szektor

Évente 100 milliárd, 2020-ig összesen 700 milliárd forint áramolhat az energetikai szektorba. Ennek köszönhetően cserélődhetnek elavult energiaforrásaink, nőhet a hazai vállalkozások versenyképessége és csökkenhet az energiafüggőségünk.

A vállalkozásösztönző pályázati pénzek mellett jelentős uniós, illetve állami támogatás érkezhet a megújuló energetikai szektorba is – jelentette be a High Six Team Kft. szakmai fórumán Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságszabályozásért felelős államtitkára. Amint elmondta, évente várhatóan 100 milliárd, a következő hét évben pedig összesen 700 milliárd forintra lehet majd pályázni.

Emellett a széndioxid kvóta eladásából származó évi 10 milliárd forint is e területre áramolhat, így – a két forrásnak köszönhetően – a következő időszakban hétszer annyi támogatásra lehet számítani, mint az előző ciklusban.

Az államtitkár szerint a pályázati pénzek jó lehetőséget nyújtanak majd azoknak, akik forrás hiányában nem fordultak a megújuló energiához, hiszen a vállalkozások csak akkor maradhattak tartósan versenyképesek, ha korszerű energetikai megoldásokat használnak a termelésben. Az ilyen rendszerek viszonylag hamar, néhány év alatt megtérülnek.

Az új forrásoknak köszönhetően újabb munkahelyek születhetnek, cserélődhetnek az elavult energiaforrások, másrészt pedig ezáltal is csökken Magyarország energiafüggősége.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.